Magabiztos továbbjutás

2018.09.23. 17:17

A MOL Vidi FC büntetőt hibázott ugyan, de tovább lépett a Magyar Kupában

A párharcot egy cseppet sem alábecsülve, erős összeállításban játszott, s aratott kétgólos győzelmet a MOL Vidi FC az NB III-as Cigánd otthonában.

Ferencz Balázs

Armin Hodzic közel járt a gólszerzéshez, de még nem talált be Vidi-mezben

Forrás: molvidi.hu

Nem kívánja átélni az utóbbi években kétszer is megesett blamát a Vidi, hogy alsóbb osztályú csapat ellen búcsúzik a Magyar Kupa küzdelmeitől. Az MK 6. fordulójában – amely az élvonalbeli egyletek első fellépése volt a sorozatban – az NB III-as Cigánd SE vendégeként kellett helyt állnia Marko Nikolics együttesének, s a fehérváriak már a találkozó előtti napon elutaztak Bodrogköz egyetlen városába.

Igazi futballünnep volt Cigándon a Vidi látogatása, megtelt a Városi Stadion, melyben ezzel a meccsel avatták fel az új klubépületet. Hamar ünneprontók lehettek volna a piros-kékek,már a 3. percben már büntetőt rúghatott a Vidi, miután Scsepovicsot lerántották a kapu előtt. Armin Hodzic tizenegyesét azonban Hrabina kiütötte a jobb alsó sarok elől. Hrabina egyébként brillírozott, az NB II-es múlttal és utánpótlás-válogatottsággal rendelkező kapus többször is bravúrral mentette meg csapatát a góltól. Tíz percnyi játék után kijött a szorításból a Cigánd, de helyzetet nem tudott kialakítani. A 29. percben aztán cigándi csapatkapitány, Varga ütötte nyakon Pátkait a tizenhatoson belül, az újabb tizenegyest Huszti Szabolcs a kapu közepébe vágta, 0-1. Nem sok, mindössze három perc kellett ahhoz, hogy a Vidi akcióból is betaláljon. Nego húzott el a jobb oldalon, remekül adott középre, Georgi Milanov pedig szép mozdulattal, 6 méterről fejelt a cigándi kapuba, 0-2. A szünetig már nem veszélyeztettek a fehérváriak, azonban az utolsó másodpercekben a hazaiak villantak: Timkó mellel tette maga elé a labdát, majd jobb külsővel lőtt, de labdája elkerülte Tujvel kapuját.

Armin Hodzic közel járt a gólszerzéshez, de még nem talált be Vidi-mezben
Fotó: molvidi.hu

Fordulás után a Vidi irányított, Huszti lövése és Nego beadásai után Hangya távoli próbálkozását fogta Hrabina az 59. percben. Nem sokkal később Varga a fehérvári felső lécet találta el, közel járt a Cigánd a szépítéshez. A 66. percben aztán elvesztette esélyét a gólszerzésre a lelkes hazai egylet, Hrihorij Zanko megkapta második sárgáját, így ki kellett állnia. Azonban nem adta fel az NB III-as gárda, a 74. percben Sánta nagy helyzetben fejelt mellé, majd a csereként beállt fiatal játékos lövését kellett Tujvelnek védenie. A hajrában Nego kapáslövését hárította Hrabina, aki a találkozó végén is munkában volt, így az eredmény nem változott. Továbblépett a MOL Vidi FC.

Cigánd SE–MOL Vidi FC 0–2 (0–2)

Cigánd, Városi Stadion. 2000 néző, V: Nagy N. (Szert B., Horváth R.)

Cigánd: Hrabina – Bokros, Zanko, Kovács G., Baksa (Horváth A. 84.) – Varga K., Engel, Fodor A. –

Molnár L., Timkó (Sánta, 60.), Kis G. (Répási, 67.). Edző: Prisztács Tamás.

Mol Vidi: Tujvel – Nego, Fiola, Vinícius, Hangya, – Berecz, Pátkai (Kovács I. 74.), Milanov (Tamás K., 56.), Huszti – M. Scsepovics (E. Hadzic 63.), Hodzic. Edző: Marko Nikolics.

Gólszerző: Huszti (30. – 11-esből), Milanov (33.)

Sárga lap: Zanko (3.) , Fodor (13.), E. Hodzic (74.), Huszti (91.)

Kiállítva: Zanko (65.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában