Mindenki győztes volt

2018.11.18. 19:00

Húsz érmet tartottak itthon a Fejér megyei cselgáncsozók

Az első székesfehérvári speciális dzsúdóversenyen minden induló győztesnek vallhatta magát.

Ferencz Balázs

Látványos megoldásokkal is előrukkoltak az ifjú sportolók

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Közel hetven, fehér judo gí-be öltözött ifjú sürgött-forgott az István Király Általános Iskolában, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) és a Most Cselekvők Egyesülete dzsúdószakosztálya által rendezett országos versenyen. Voltak, akik elszántan melegítettek, igazgatták öltözéküket, többen mosolygós arccal figyelték szőnyegen küzdő társai­kat. De akadt néhány gyerkőc, aki a rá váró első meg­mérettetés izgalmában elpityeredett.

Látványos megoldásokkal is előrukkoltak az ifjú sportolók
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

„Már azzal nyertél, hogy ott állsz a szőnyegen!” – kiabálta a küzdőtér felé az MSOSZ szakágvezetője, Juhász József a rutinosabb ellenfelével szemben könnyeit hullató kis dzsúdósnak. S igaza volt a szakértőnek, az értelmi fogyatékkal élők és speciális nevelést igénylők dzsúdóversenyén minden induló győztes volt.

 

A megyeiek húsz érmet tar­tottak itthon. Az Arany EGYMI székesfehérvári szakképző intézményét képviselő fiatalok közül Nagy Gergő két arany-, Major Katinka egy ezüst-, egy bronz-, Szabó Béla pedig egy bronzmedált gyűjtött. Az általános iskolások közül Kosztics Péter arany-, Hencz Gábor, Mente László ezüst-, Soós Olivér és Drávay Botond bronzérmet szerzett. A móri Gárdonyi EGYMI növendékei, Simon Ferenc, Hauzer Bence, Török Dániel arany-, Balogh Zsolt, Balogh Dóra, Bodri Zoltán, Lévai Patrik, Korencsi Márk ezüst-, Ulrich Dániel, Tamon Malvin bronz­érmet zsebelhettek be.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában