Eddigi munkáját dicséri a döntés

2018.11.06. 09:30

Jarmo Tolvanen marad a kapitány

A 2018–19-es szezonban először méretik meg a magyar jégkorong-válogatott. A csütör­tökön rajtoló EIHC Négy Nemzet Tornán Kazahsztán, Olaszország és Dél-­Korea ellen irányítja a nemzeti együttest Jarmo Tolvanen.

Ferencz Balázs

A férfi- és a női válogatottak erősségei, Gasparics Fanni és Bartalis István mutatták be a jégkorong- válogatottak új mezeit, melyeket már az e heti megmérettetéseken viselnek

Fotó: Mudra László/MJSZ

Nem volt eseménytelen a Magyar Jégkorongszövetség (MJSZ) szezonnyitója. Amellett hogy új külsőt kapott a férfi- és a női válogatott is, kapitányváltást jelentettek be a női vonalon, a férfiaknál pedig Jarmo Tolvanent újabb egy évre megerősítették a szövetségi kapitányi poszton.

– Jarmo Tolvanen munkájával elégedett volt a Magyar Jégkorongszövetség, kevésen múlt a feljutás az A csoportba a budapesti divízió I/A-s világbajnokságon. Úgy gondoltuk, a szakembernek folytatnia kell a munkát a férfiválogatott élén, ezért további egy évvel meghosszabbítottuk a szerződését, tehát az asztanai világbajnokságra is ő készíti fel a válogatottat – jelentette be Sipos Levente, az MJSZ főtitkára. – A női válogatott élére viszont új ember került a finn Jari Risku személyében.

A csütörtökön rajtoló budapesti EIHC-tornán új mezben korcsolyázik jégre a Fehérvár AV19 nyolc játékosát (Stipsicz Bence, Láday Tamás, Szabó Dániel, Sofron István, Andrew Sarauer, Hári János, Kóger Dániel, Szabó Krisztián) is soraiban tudó nemzeti együttes. A hokisok mellkasát a csodaszarvas díszíti, míg a Hat Nemzet Tornán szereplő női válogatott mezén a hokiütőt tartó Szabadság-szobor feszít. A jelképek a magyar hoki folyamatos fejlődését szimbolizálják.

A férfi- és a női válogatottak erősségei, Gasparics Fanni és Bartalis István mutatták be a jégkorong- válogatottak új mezeit, melyeket már az e heti megmérettetéseken viselnek
Fotó: Mudra László/MJSZ

– Az előző szezonban megismertük a játékosokat, ötvenet-hatvanat hívtunk be közülük, szinte valamennyien újak voltak számomra. Az volt a célunk, hogy megtaláljuk a játékrendszert, melynek segítségével sikeres mérkőzéseket játszhatunk, a játékosok és a csapat erősségeit kiemelve, ezekre építkezve – mondta Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány. – Jelenlegi céljaink között természetesen ott van az is, hogy új arcokat, új neveket találjunk. Különösen igaz ez a fiatalokra. Szeretném egyre többüknek megadni az esélyt a bizonyításra, segítve őket, hogy elérjék a nemzetközi szintet. Azt gondolom, idén is jó néhány hokist meg fogunk nézni, nem feltétlenül kevesebbet, mint az előző szezonban. Tavaly léptünk egyet előre, de mindig jobbak és jobbak akarunk lenni. Jó néhány új ötletünk van a taktikánkat illetően, keressük a még sikeresebb játékrendszereket. Meg akarjuk találni az optimális felállást, a legerősebb sorössze­tételeket. Kíváncsiak vagyunk, milyen szintre jutunk el nemzetközi össze­hasonlításban.

Az EIHC-torna magyar vonatkozású menetrendje (Tüskecsarnok): November 7., szerda 16.00 Magyarország–Kazahsztán. November 9., péntek 19.30 Magyarország–Dél-Korea. November 10., szom­bat 16.00 Magyarország–Olaszország.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában