Büntetőkkel kaptak ki a Titánok

2018.11.02. 22:18

Kétszer is vezetett a fehérvári csapat, de ez sem volt elég a győzelemhez

A jégkorong Erste-­liga huszonhatodik játéknapján ismét Brassóba látogatott a Fehérvári Titánok csapata. A büntető­párbajba torkolló mérkőzésen végül a hazaiak örülhettek.

Bagotai Balázs

Kiss Patrik (kék) ezúttal nem talált be a brassói kapuba

Fotó: Koppán Viktor / Fejér Megyei Hírlap

A két csapat az idei szezonban már negyedszer találkozott. Legutóbb Székesfehérváron feszültek egymásnak a felek. Akkor egy kiállításoktól és botrányoktól sem mentes mérkőzésen 7-2-es hazai siker született.

A Titánok mezőnyfölényével kezdődött a találkozó. Kiss Roland kiállítása kissé felzilálta a vendégvédelmet, de a Brassó egy helyzetét sem tudta gólra váltani. A kiegészülés után nem sokat kellett várni az első nagyobb fehérvári helyzetre. Egy szép támadás végén Sándor Flórián életerősen tüzelt a kapura, és itt már a kék-sárgák kapusa is tehetetlen volt, 0-1. Nem hagyták annyiban a brassóiak, és gyorsan tempót váltottak. Gyenes Dávidnak volt is dolga rendesen. A harmad végéig azonban maradt a különbség.

A szünet után tovább rohamoztak a vendéglátók, de Gyenes nagyszerű formában védett. A játékrész közepén viszont öt a három ellen jöhettek az egyenlítésért Greg Lindqvist tanítványai. Itt már nem bírta a hatalmas nyomást a Titánok kapusa, s a 30. percben Dorofeev lövése után kapitulált, 1-1. Négy perccel a dudaszó előtt a csarnok világításának meghibásodása miatt több mint 10 percig állt a játék. Az eredmény ezek után nem változott a középső etap végéig.

Kiss Patrik (kék) ezúttal nem talált be a brassói kapuba
Fotó: Koppán Viktor / Fejér Megyei Hírlap

A 42. játékpercben Láday és Madácsi is közelről próbálkozhatott, de a kipattanót végül Császár Hunor kotorta be, 1-2. Hat perccel később ismét öt a három ellen jöhetett a Brassó. A fórt villámgyorsan kihasználták a hazaiak, Jereme Tendler talált be, 2-2. A rendes játékidőben több találat nem született.

A ráadásban nem kockáztattak sokat a felek, így itt már nem is változott az eredmény. A rávezetésekben hazai részről mindhárom próbálkozó eredményes volt, míg a vendégektől csupán Kiss Patrik és Császár tudott betalálni, így a Brassó örülhetett. BAG

jegyzőkönyv

Corona Brassó–Fehérvári Titánok 2-2, b. u. 3-2 (0-1, 1-0, 1-1)

Brassó, Brassói Jégcsarnok. Vezette: Mihai, Crisan (Bandi).

Brassó: Tőke – Carlson, Peretiagin (2), Lidhammar, Gliga, Tendler 1 – Dorofeev 1(1), Bors, Bahensky, Tranca (1), Péter – Nagy I., Borisenko, Bíró, Molnár Zs., Mihály Á. – Mihály E., Bíró O., Bíró M., Molnár Z., Vasile. Vezetőedző: Greg Kjell Lindqvist.

Fehérvári Titánok: Gyenes – Láday (1), Beukeboom, Kiss P., Bennett, Mihály – Sándor 1, Szabó B. (1), Balogh B., Császár 1, Madácsi (1) – Kiss R., Reiter, Mazzag, Almási, Dézsi – Vas M., Erdély, Buzás, Hamvai. Vezetőedző: Kiss Dániel.

Kapura lövés: 47-32 Kiállítás: 8, illetve 28 perc

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában