Együtt versenyeznek Hegedűs-Krisóék

2018.12.11. 20:12

Falra másznak a szüleiktől

A Magyarországon egyre nagyobb népszerűségnek örvendő falmászás egyik nagy ígérete a jövőre már a serdülők között versenyző Dénes, aki örül, hogy kishúga úgy döntött, testvére nyomdokaiba lép.

Krebsz András

Az ötéves Míra (b) úgy döntött, a bátyja nyomdokaiba lép Fotó: A család

A sportággal nagycsoportos korában megismerkedő Dénes szobája lassan kicsi lesz a serlegek, érmek és oklevelek számára. A tizenegyedik életévét december 22-én betöltő fiú megállás nélkül szállítja a jobbnál jobb eredményeket a hazai és a nemzetközi megmérettetésekről egyaránt, Dini ráadásul a versenymászás mindhárom szakágában (gyorsasági, nehézségi, boulder) sikeres.

– Kicsit fura és biztosan nehezebb is lesz jövőre, hiszen serdülőben a köteles mászásnál már nekünk kell vinnünk magunkkal a kötelet és beakasztanunk a köztes helyekre – mutatott rá a többször gyorsasági és nehézségi magyar bajnoki címmel rendelkező, de boulder kategóriában is eredményes Hegedüs-Krisó Dénes, aki elsősorban azért szeret falat mászni, mert kihívást jelent a számára.

Dénes köteles edzője, Abonyi Gábor – aki hetente egyszer bouldertréninget is vezényel – szerint fiatal tanítványa 2019-ben is válogatott kerettag lesz.

– Dininek az erőnlétével nincs gondja. A technikáját kell még csiszolnia a köteles mászásban, el kell sajátítania, hogyan kell beakasztani a kötelet a köztesekbe. Itt még van lemaradás, azon vagyunk, hogy ebben is fejlődjön. A válogatott kerettagságát minden bizonnyal jövőre is megőrzi, ez külön edzéseket, edzőtáborokat és figyelmet jelent – árulta el a Rotpunkt Sziklamászó Egyesület elnöke.

Az ötéves Míra (b) úgy döntött, a bátyja nyomdokaiba lép
Fotó: A család

Jámbor Ádám, a RedRock Falmászó Klub edzője Dénes kitartására hívta fel a figyelmet.

– Dini egyik legfőbb erőssége, hogy nem hátrál meg az edzéseken akkor sem, ha 4-5 héten keresztül olyan gyakorlatokat hajtunk végre, amelyek nehezen mennek neki. Elszánt, figyelmes, a versenyeken is el tud lesni mozdulatokat és utakat a többiektől – mutatott rá a tréner.

Az ifjú tehetség kishúgát, az ötéves Tóth-Krisó Mírát is megfertőzte a karabinerek és a topok világa, a Zsilák Kinga által edzett kislány fiatal kora ellenére már határon túli viadalokon is próbára teszi a tudását. Édesanyjuk szerint a nemzetközi versenyeken való részvétel elengedhetetlen a fejlődéshez.

– Eddig is jó testvérek voltak, de amióta Míra is mászik, sokkal összetartóbbak, Dini mindenben segíti húgát. Idén hat-hét külföldi versenyen voltunk, jórészt a környező országokba tudunk eljutni. Ezeken a viadalokon nemcsak a légkör, de a verseny felépítése is lényegesen más. A szlovák és az osztrák mezőny ráadásul nagyon erős, ott egy ötödik-hatodik hely már szép eredménynek számít – mondta a lányát harcos amazonként jellemző Tóth-Krisó Kitti.

A Krisó testvérek a hét végén sem pihentek, a Szabadkán megrendezett nemzetközi boulderversenyen Dénes a 2., míg Míra a 7. helyen végzett a korcsoportjában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában