felcsút

2020.02.19. 23:29

Ezüst az olimpiáról

A Puskás Akadémia labdarúgói a felcsúti Endresz György Általános Iskola színeiben második helyen végeztek a Futsal Diákolimpia országos döntőjében.

Káldor András

Forrás: Pixabay

Az előző két esztendőben a Puskás Akadémia nebulóival a soraiban a felcsúti Endresz György Általános Iskola csapata nyerte a futsal-diákolimpiát. Idén a Fejér megyei selejtezőt, majd a kecskeméti elődöntőt teljesítve jutottak az ifjak az országos fináléba. Feltétlenül meg kell jegyezni, hogy a 2019/2020-as tanévben 738 iskola csapata nevezett be a IV. korcsoportos futsal-diákolimpiára, a felcsúti együttes kétharmada pedig egy évvel fiatalabb volt ellenfeleik játékosainál. A Magyar Diáksport Szövetség által szervezett háromnapos gyulai tornán egészen a fináléig meneteltek, ahol csak a Győri Fekete István Általános Iskola állította meg őket.

A tornát a győriek nyerték, a második helyen a felcsútiak zártak, míg a bronzérmes a debreceni Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium együttese lett. A fiatalokat az idei futsal-diákolimpia országos döntőjére az iskolaigazgató,

Sulyok Attila és Óvári Zsolt testnevelő tanár kísérte el.

A csapat tagjai:

Barkóczy Kristóf, Lehoczki Bendegúz (kapusok),

Halászi-Harsányi Medárd,

Kern Martin,

Krupa Zsolt,

Kubicsek Levente,

Orján Roland,

Retter Szilárd,

Vajda Milán,

Vékony Bence (mezőnyjátékosok)

Sulyok Attila, Óvári Zsolt (edzők).

Vezető képünk illusztráció!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában