csonka szezon

2020.05.20. 12:00

A gorillák remélik, hogy ősszel már pályára léphetnek

DAK Acél Dunaújváros Gorillaz a tagszervezetekkel egyeztetve úgy döntött, túl kockázatos lenne beindítani a szezont a következő hetekre.

feol.hu

A fehérváriak (kék) első győzelmüket aratták a HFL-ben

Fotó: Hankusz Kálmán/ Dunaújvárosi Hírlap

A tervek szerint ősszel rendezik a bajnokságokat

A szövetség közösségi oldalán számolt be a döntésről. Nem látták értelmét elkezdeni a tréningeket úgy, hogy 4-5 hét múlva következne a nyári szünet. Természetesen egyéb okok is vezettek még ide, a pandémiás helyzett miatt késik a városi sportkoncepció, melynek része a sportegyesületi támogatás új rendszere is – magyarázzák a bejegyzésben. Saját forrás híján a korábbi években a pályabérlet finanszírozását is a városi támogatásból fedezték. A bizonytalanság miatt, úgy határoztak, felelőtlenség lenne visszatérni a felújított radari műfüvesre. Így augusztus közepéig egy korosztályban sem tartanak edzéseket, azután is a várhatóan júniusban kialakuló őszi versenynaptár és a financiális háttér figyelembe vételével vágnak neki a rövidnek ígérkező felkészülésnek.

Reményeik szerint ősszel újra pályára léphetnek, és ha csonka szezonban is, de hódolhatnak az amerikai futball iránti szenvedélyünknek. A bajnoki rajttal kapcsolatos hírekkel várhatóan júniusban jelentkeznek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában