Frissen Fejérből

2021.08.31. 09:30

Újabb idény kezdődik

Tavaly szeptember közepén rajtolt a sorozat, amelyben a Fejér megyében felnőttcsapattal nem rendelkező települések együttesei vettek részt.

Horog László

Májusban az Úrhida gárdája nyerte a megyei döntőt

Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

Az MLSZ Fejér Megyei Igazgatóságának nem titkolt célja, hogy minél több falu, város bekerüljön a versenyszerű vérkeringésbe, ezért hozták létre a kispályás bajnokságot, amelyre az első idényben 21 csapat nevezett. Többfordulós küzdelmek zajlottak, négyes és ötös csoportokban, minden település rendezett fordulót ősszel és tavasszal is. Az ott kialakult végeredmény alapján a legjobbaknak megyei döntőt rendeztek május végén a Mol Aréna Sóstó tőszomszédságában. Körmérkőzéses tornán dőlt el a végső helyezések sorsa, az Úrhida nyert, megelőzve a Sukoró, a Perkáta, a Mezőkomárom és Zámoly együttesét.

Májusban az Úrhida gárdája nyerte a megyei döntőt
Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

Az FMLSZ vezetői 39 települést kerestek meg egy évvel ezelőtt.

– Örömteli, hogy a tavalyi idény kispályás résztvevői közül ezúttal a Velence, Csákberény és Baracska csapata elindul a nagypályás bajnokságban, a harmadosztályban. Ez feltétlenül előrelépés, egyértelmű célunk volt, hogy a kispályás bajnoksággal szinten tartsuk a futball iránti érdeklődést, visszatérjen a versenyszerű labdarúgás oda, ahol a korábbi évtizedekben eredményesen működött – mondja Schneider Béla ötletgazda, az FMLSZ igazgatója.

A szövetségben elkészítették a 2021–22-es kispályás versenykiírást, annyi újítás következett be, hogy a tavalyi idénnyel ellentétben ezúttal engedik indulni olyan települések együtteseit is, amelyek a megyei nagypályás versenyrendszerben is érdekeltek. Viszont kikötés, hogy a kispályás sorozaton szereplő játékosok a nagypályás küzdelmekben nem vehetnek részt. – Előrelépés, hogy olyan falvak jelezték részvételi szándékukat, amelyek tavaly nem neveztek. A megyei harmadosztályba távozó gárdákat újak pótolják, úgy gondolom, hasonló részvétel mellett indul a megyei kispályás bajnokság, mint egy éve.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában