Frissen Fejérből

2022.02.11. 22:03

A Fehérvár csütörtök után pénteken is kikapott Grazban

Csütörtököt követően pénteken is a Moser Medical Graz 99ers otthonában lépett jégre a Hydro Fehérvár AV19 az ICEHL pénteki játéknapján.

Beke Zsombor

Forrás: Fehér Gábor / FMH-archív

A csütörtöki ütközet nem alakult túl jól a Volánnak, hiszen Kevin Constantine alakulata simán, 3-1-re kikapott, a csapat játékéból a lendület és az átütő erő is hiányzott. Pénteken itt volt a javítási lehetőség, előző naphoz képest ezúttal a szakmai stáb számolhatott Josh Atkinson játékával.

Ez a találkozó sem kezdődött jól fehérvári szempontból, alig másfél perc telt el a mérkőzésből, amikor Grafenthin lövése pattant fel egy blokkolni kívánó ütőn, a korong pedig a kapuba kötött ki, 1-0. Öt perc után emberelőnybe támadhatott a Graz, majd Bartalist is kiküldték a játékvezetők, így öt a háromban rohamozhattak a hazaiak. Sajnos a sárga-feketék éltek a felkínált lehetőséggel, Hjalmarsson volt eredményes, 2-0. A harmad derekán négy percig öt a négy ellen jöhetett a Fehérvár, de Petan és Atkinson próbálkozása sem volt sikeres. Éledezett a Volán, Hári és Mihály is ziccerbe került, de Engstrand védett. A játékrész legvégén újabb fórt kapott az AV19, de ezzel sem sikerült élni.

Hazai helyzetekkel kezdődött a második harmad, de Tirronen mindegyik alkalommal résen volt, a fehérvári korongkihozatalokba ismét sok hiba csúszott. Fournier kiállítását követően nehéz két perc várt a kék-fehérekre, de sikerült átvészelni ezt az időszakot, öt az öt ellen Dahltroth csengette meg a kapuvasat. Petannal szembeni sokadik, a kelleténél keményebb ütközést ezúttal kétperces büntetéssel díjazták a játékvezetők, de ezúttal is Engstrand került ki győztesen a fehérvári támadókkal szemben. Továbbra sem ment a Volánnak, az energia és a lendület továbbra is hiánycikk volt vendégoldalon, valamint a pocsék helyzetkihasználás sem könnyítette meg a helyzetet. A szakadék pedig csak mélyebb lett, amikor Latta távolról12 másodperc alatt használt ki egy emberelőnyt, 3-0.

Az utolsó húsz perc áthúzódó hazai fórral startolt, kulcskérdés lett volna az emberhátrány kivédekezése, hiszen 4-0-ról végképp lehetetlen visszajönni. Nem sikerült túlélni ezt a két percet, Schiechl lőtte be a saját kipattanóját, 4-0. Elúszni látszódott a hajó, a 46. minutumban Boivin ült ki két percre a büntetőpadra, de nem sikerült a szépítés, az utolsó passzokba, megoldásokba rendre hiba csúszott. Újabb fórban végre megtört a jég, Sarauer talált be 11 és fél perccel a mérkőzés vége előtt, 4-1. Bár nem adta fel a folytatásban a Fehérvár, nem sikerült közelebb zárkózni a Grazhoz, így 24 órán belül másodjára is kikapott a Volán. A vasárnapi, Bolzano elleni hazai mérkőzés az olaszok egészségügyi helyzetére való tekintettel elmarad, a három pont a Hydro Fehérvár AV19-hez  kerül 5-0-ás gólkülönbséggel.

 

Jegyzőkönyv

Moser Medical Graz 99ers – Hydro Fehérvár AV19 4-1 (2-0, 1-0, 1-1)

Graz, 765 néző. V.: Hronsky, Trilar, Bedyniek, Durmis.

Graz: Engstrand – Altmann, Boivin (2), Gordon (2), Schiechl 1, Zusevics – Kernberger (1), Pfeffer, Grafenthin 1, Hjalmarsson 1, Ograjensek (1) – Kirchschläger, Ackered (1), Oberkofler, Zalewski, Latta 1 – Blood, Pesendorfer, Krainz, Alagic, Maurer. Vezetőedző: Jens Gustafsson

AV19: Tirronen – Atkinson (1), Nilsson, Shaw, Hári (1), Kuralt – Fournier, Campbell, Erdély, Bartalis, Petan – Horváth M., Szabó D., Jacobs, Sarauer 1, Terbócs – Dahlroth, Ambrus G., Magosi, Németh K., Mihály. Vezetőedző: Kevin Constantine

Kiállítások: 14, ill 12 perc.

Kapura lövések: 32-35.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában