Frissen Fejérből

2022.10.19. 16:23

Szenzáció! Kiejtette az Iváncsa a címvédő Ferencvárost!

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában az Iváncsa KSE csapata életre szóló emlékkel gazdagodhatott. 11 év után nyert kupameccset. és jutott tovább a megyei gárda a Ferencváros ellen.

Káldor András

Mozgalmas mérkőzést hozott az összecsapás, melynek végén az Iváncsa diadalmaskodott

Forrás: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

- Nem lesz könnyű dolgunk. Videón is elemeztük őket, tudjuk, mit kell tennünk a sikerért. – mondta röviden a Fradi orosz mestere, Sztanyiszlav Csercseszov a találkozó előtt.

Ismerve őt egészen biztos, hogy teljes vértezettel küldte csatába tanítványait, még akkor is, ha ellenfelük két osztállyal lejjebb szerepel jelenleg. Az pedig a sors fintora, hogy a zöld-fehérek mindkét csapatával három napon belül megmérkőzött a Fejér megyei legénység. Az esélyeket különösképpen nem kellett taglalni a találkozót megelőzően, főleg annak fényében, hogy a zöld-fehérek meglehetősen erős kerettel érkeztek Iváncsára. Csercseszov nem bízott semmit a véletlenre, ott volt a csapatban Adama Traoré, a két Mmaee fivér, Kristoffer Zachariassen, Aissa Laidouni, valamint Muhamed Besic is. Szinte alig volt változás a zöldeknél a legutóbbi Európa Liga meccshez képest, nyolc helyen egyezett meg az összeállításuk ezzel. A vendéglátóknál talán a gólzsák Maka Alexet (ő 11 gólnál jár az NB III-ban) – aki az FTC-nél is megfordult 2009 és 2012 között - és a rutinos Pribék Patrikot hiányoltuk a kezdőből.

Mindenesetre a parkoló pillanatok alatt megtelt, nem könnyű helyet találni a gépkocsival érkezőknek. Érdekes, hogy a vártnál kevesebb fővárosi drukker jött el, ehhez a szokatlanul, munkaidőben kezdődő meccs is hozzájárulhatott.

- Döntetlennel is elégedett lennék! – hangsúlyozta a hazaiak egyik fazonszabásza, Cseszneki Richárd Derdák Marcell játékvezető sípszavát megelőzően.   

A 4. percben egy védelmi hibát megelőzően hozta össze a Fradi az első kapura lövéséből, bár Varga Ádám bravúrral védte, ám Adama Traoré, majd Laidouni lövését még védte a hazai csapat kapusa, ám a kipattanóból Zachariassen közelről a kapuba talált a kapuba, 0-1. A 6. percben azonban megrázta magát az Iváncsa, Kercsó Bence bal oldali átadása tisztán találta Suszter Lászlót, aki nem tétovázott, és kilőtte a bal alsó sarkot, 1-1.  Bátran játszottak a piros-fehérek, egyáltalán nem „estek hasra” a fővárosi gárdától. A 19. percben a második vendég szöglet után Ryan Mmaee fejelt a jobb alsó alsóba, átvéve a vezetést, 1-2. A szünetben cserélt az Iváncsa, beállt Maka, akitől gólt, gólokat várt Tóth András. Ráadásul határozottan és keményen próbált védekezni a hazai együttes,  de, a kiváló ütemben kilépő Varga Ádám biztosan hárított. Az 55. percben egy hazai szöglet után a lecsorgó labda Aradi Balázs elé került, aki tolt rajta egyet befelé, majd 13 méterről lőtt, Bogdán Ádám késve vetődött, és a labda a hálóba került, 2-2. A hajrához közeledve az FTC egyre nagyobb erőket mozgósított.  a ráadásban, de jöhetett a ráadás.

 

Ettől függetlenül 96. percben egy balról érkező beadást Kovács Sándortól, Samy Mmaee mellől Suszter készített el Kercsónak, aki a hiába vetődő Bogdán mellett a kapuba lőtt. 3–2. A folytatásban csupán az volt a kérdés, hogy bírja-e az Iváncsa a folytatást? A vendégek 17 szögletet lőhettek ennek dacára ennek egyre fáradtabbnak tűnt az Iváncsa. Aztán Varga Ádám kétszer bravúrral védett a ráadásban, mellette a hősiesen küzdő védők emberfeletti munkát végeztek.

 

- Tisztában voltunk azzal, hogy kemény mérkőzés vár ránk a kupában. Tudtuk azt, hogy ellenfelünk rendkívül szervezett, de még ki kell elemezni a mérkőzést, hogy ez miért alakult így. Az biztos, hogy kisebb javításokat kértem, de ez nem sikerült a végjátékban. – vélte a Ferencváros vezetőedzője.

Jegyzőkönyv:

Iváncsa KSE – Ferencvárosi TC 3-2 (1-2, 1-0, 1-0)
Iváncsa, 1000 néző

Vezette: Derdák Marcell (Buzás Balázs, Huszár Balázs)

Iváncsa KSE: Varga Á. – Aradi, Barta, Cseszneki - Horváth B. (Pribék, 72.) - Kercsó, Kovács S. (Vámosi, 117.), Nyilas B., Petrezselyem (Jova, 84.), Suszter – Vallejos (Maka, 46.). Vezetőedző: Tóth András

Ferencvárosi TC: Bogdán – S. Mmaee, Thelander (Pászka, 106.), Knoster, Botka (Wingo, 66.) – Besic (Vécsei, 58.), Laidouni – Zachariassen (Marquinhos, 78.) Mercier (Gojak 58.), Traoré – R. Mmaee. Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov

Gól: Suszter (5.), Aradi (55.), Kercsó (96.), ill. Zachariassen (3.), R. Mmaee (19.) 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában