Futsal

2022.10.11. 14:46

Tartalékosan kaptak ki az újvárosi futsalosok

A futsal NB II Nyugati csoportjának 7. fordulójában a Dunaújváros Futsal csapata végig futott az eredmény után a PTE PEAC-B Build&Trade ellen, és kétgólos vereséggel zárt.

Káldor András

Perjési Viktor (piros)

Forrás: A klub

PTE PEAC-B Build&Trade - Dunaújváros Futsal 3-1 (1-0)

Vezette: Borbás Bottyán Aurél – Vida Sándor, Fehérvári Patrik

PTE PEAC-B Build&Trade: Molnár M. – Bálint, Forró, Koronics 2, Vénosz 1. Csere: Wilkesz, Pavlek, Tóth A., Udvardi, Füzes, Koller, Aszalós. Vezetőedző: Élő Tibor

Dunaújváros Futsal: Bán - Ivacs, Kovács K. 1, Perjési, Németh T. Csere: Cseresnyés, Váradi, Dobrovitz. Vezetőedző: Tóth Árpád.

Nem várt könnyű kétszer húsz perc az újvárosi legényekre, mivel vendéglátóik ezt megelőzően mindhárom hazai mérkőzésüket megnyerték, azaz szinte bevehetetlen várnak tűnt a Lauber Dezső Sportcsarnok. Ráadásul az előjelek sem kedveztek a piros-fehéreknek, ugyanis mindössze két mezőnycsere állt Tóth Árpád rendelkezésére, ezzel meglehetősen kevés variációs lehetőséget adva a szakember számára.

A 14. percig azonban jól verték vissza a hazai próbálkozásokat, ám ekkor Koronics Márk vette be kapujukat. A szünetig ki is húzták ezzel az egy kapott góllal, függetlenül attól, hogy akadtak további pécsi helyzetek is.

A pihenő után aztán gyorsan jött a második, majd a harmadik találat, előbb Vénosz Soma, majd ismét Koronics volt eredményes, 3-0. Dicséretes, hogy függetlenül a hátránytól küzdött a Dunaújváros a szépítésért, amelyet a 40. percben Kovács Krisztián gólja hozott meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában