Foci

2022.12.04. 14:59

Négy perc alatt eldőlt a Csákvár-ETO mérkőzés

A Merkantil Bank Liga NB II 19., utolsó őszi fordulójában az Aqvital FC Csákvár nem tudta legyűrni az ETO FC Győr csapatát.

Káldor András

Inkább a küzdelem, mint a játék dominált az összecsapáson

Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Nem vitás, önbizalomtól telve, jó formában várta a tabella 7. helyén tanyázó AFC Csákvár együttese a 11. pozíciót elfoglaló győrieket. A vendégeknél több megyei vonatkozású ismerőst is felfedezhettünk, a szakmai stábban Tímár Krisztián vezetőedző évekig dolgozott a MOL Fehérvár FC-nél különböző beosztásokban, akárcsak Szalai Tamás másodedző, aki 2015 és 2017 között 61 mérkőzésen lépett pályára csákvári színekben. A játékosok közül pedig Óvári Zsolt Puskás Akadémia, Hanzli Péter pedig Főnix Gold nevelések, míg Kovács István tíz évet töltött a MOL Fehérvár FC-nél.
Vezéráldozatot követelt a legutóbb, a Nyíregyháza ellen lejátszott bajnoki, amelyen a két gólt elérő Hornyák Marcell megsérült, így nélküle lépett pályára az AFC Csákvár.

Jól indított a házigazda, az első komolyabb lehetőségét a 3. percben jegyezhettük, Fejős Ádám labdájával Baracskai Roland ugrott ki lövése a vetődő Ruiszo Barnabásról a bal kapufa mellé pattant. Ezt követően egészen a 25. percig nem történt említésre méltó esemény, ekkor Baracskai 24 méterről megküldött szabadrúgása találta telibe a sorfalban álló Kiss Balázst, aki szó szoros értelemben kidőlt, percekig ápolni kellett, igaz utána visszatérhetett a pályára. Aztán a 29. percben Lacza Alex került helyzetbe, de Alaxai Áron az utolsó pillanatban menteni tudott. Majd a 41. percben akár előnybe is kerülhettek volna a zöld-fehérek, Vitális Milán sarokkal passzolt Lacza elé a tizenegyespontnál, a csatár lövését Auerbach bravúrosan védte szögletre.

Az 56. percig kellett várni a következő hazai lehetőségre, Körmendi Kevin kiugratásával Torvund Alexander előtt nyílt meg az út a gólszerzéshez, de túlságosan közel engedte magához Ruiszt, akiről szögletre pattant a labda. Ezt követően egy perccel később jött a találkozó legnagyobb ziccere, ismét Torvund mehetett volna a mennybe, ugyanis egy szöglet után megcsúsztatott labdát a csatár a kapufánál, teljesen üresen egy méterről sem tudta a hálóba passzolni. A 64. percben megtört a jég! Baracskai bal oldali beadására Murka Benedek szépen csúsztatta meg, Ruisz nem tudta elérni a labdát, mely a gólvonalon belülre pattant, 1-0. A 68. percben egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Borsos Filipet döntötte fel a 16-oson belül Baracskai, 11-es! A büntetőt a sértett a bal alsó sarokba gurította, 1-1. A gól felpaprikázta a győrieket, akik veszélyes akciókat vezettek Auerbach kapujára, bár a 91. percben Magyar Zsolt szöglete után Karacs Dániel fejese a hazai sikert hozhatta volna meg, de a labda Ruisz zsákmánya lett.  

Jegyzőkönyv

Aqvital FC Csákvár - ETO FC Győr 1-1 (0-0)

Csákvár, 200 néző

Vezette: Rúsz Márton, Márkus Tamás, Berényi Ákos

Aqvital FC Csákvár: Auerbach – Murka, Alaxai, Karacs, Baranyai – Gazdag V. (Kocsis D., 69.), Magyar Zs., Körmendi – Torvund (Janyickij, 86.), Baracskai (Kártik, 69.), Fejős (Tamás N., 49.). Vezetőedző: Tóth Balázs.

ETO FC Győr: Ruisz – Szujó, Fodor F., Vincze (Benczentleitner, 46.) – Kovács K., Kiss M., Kiss Bence, Kiss Balázs, Vitális (Tuboly, 66.) – Borsos (Óvári, 85.), Lacza (Kovács I, 80.). Vezetőedző: Tímár Krisztián.

Gól: Murka (64.), ill. Borsos (68., 11-esből)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában