Futsal

2023.03.21. 10:54

Elszalasztott győzelmi lehetőség

A futsal NB II Nyugati csoportjának Alsóházi rájátszása 1. fordulójában a Dunaújváros Futsal hiába vezetett a mérkőzés jelentős részében, ám a 2F-Bau Tolna Mözs csapata mindig utolérte őket, és egyenlíteni tudott.

Káldor András

Csányi Dávid (piros) háromszor is bevette a tolnaiak kapuját

Fotó: A klub

2F-Bau Tolna Mözs – Dunaújváros Futsal 6-6 (1-3)
Vezette: Minda Gábor – Tapodi Péter – Juhász Szabolcs
2F-Bau Tolna Mözs: Merkl – Dudoma, Gödör, Keszthelyi 1, Sára 1. Csere: Hekfusz R., Hekfusz D. 1, Tóth D. 1, Kneller, Szabó G.
Dunaújváros Futsal: Cseresnyés – Csányi 3, Kovács K., Varga M. 2 + 2 öngól, Ivacs. Csere: Bán, Fekete 1, Tóth Á., Paget, Vincze. Vezetőedző: Tóth Árpád. 

Az újvárosi gárda az alapszakaszban a hetedik helyen zárt, hét bónuszponttal, és tizenegy mérkőzéses veretlenségi sorozattal vágott neki az Alsóház küzdelmeinek. A tolnai párharc egyértelmű favoritjának számított a piros-fehér gárda, mivel idén kétszer is legyőzték ellenfelüket, előbb idegenben 8-4-re, majd hazai pályán 13-2-re. Az első félidőben kizárólag dunaújvárosi gólok estek, dacára a 3-1-es részeredmények, ugyanis a kétgólos Csányi Dávid mellett Varga Milán is kétszer talált be, igaz ebből egyszer a saját kapujába. A szünet után folytatódott a gólpárbaj, de két perc alatt odalett a vendégek előnye, miután Keszthelyi Krisztián és Hekfusz Dominik egalizáltak, 4-4. Az Újváros még megrázta magát, újfent kétgólosra növelte vezetését, de ez sem vezetett célra, mert Varga újabb öngólja mellett a hajrában Tóth Dominik egyenlített.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában