Kovács Sarolta felhagy az öttusával, edzőként folytatja

Azt mondja, nem volt nehéz a döntés, bár edzésben maradt, felnőtt karrierje a 2021-es, tokiói olimpiával gyakorlatilag lezárult. Azóta nem indult versenyen, az utóbbi időszakban a Volán utánpótlás sportolóit kísérte el nemzetközi eseményekre, edzőként. A hivatalos bejelentéssel azonban eddig várt.

– Megfontolt döntés volt, huszonöt évet töltöttem az öttusában, már korábban érlelődött, de féltem kimondani. Aztán amikor meghoztam a döntést, egyszerű lett minden, felszabadultság vett rajtam erőt. A bronzéremmel záruló, tehát egyértelműen sikeres tokiói olimpiai szereplés után úgy gondoltam, ismét nekivágok a felkészülésnek, szerettem volna kipróbálni magam az új rendszerű, kieséses öttusában. De erre végül nem került sor, a család felülírt mindent, ez lett a prioritás. Az olimpia után tíz hónappal, 2022. májusában jött világra Vincent, a kisfiam már másfél esztendős. Tehát a tokiói játékok után nem sokkal teherbe estem, ami el is döntötte a további sportpályafutásommal kapcsolatos dolgokat.

Azt mondja, nincs hiányérzete a karrierje tekintetében, nagyon sokat kapott az élsporttól.

– Egyszer eljön a búcsú pillanata. Márciusban leszek 33 esztendős, Párizs a korom miatt talán még belefért volna, azonban nincs hiányérzetem. Egyéniben világbajnok és Európa-bajnoki ezüstérmes vagyok, csapatban és váltóban szintén mindent megnyertem, a tokiói bronz számomra arannyal ér fel. Az új típusú akadályversenybe belekóstoltam, a fiatalok számára könnyebb, a hozzám hasonlóan, idősebb sportolóknak óriási kihívás, más izomzat szükséges hozzá, mint ami a lovagláshoz. Ez már nem az én öttusám, én a lovaglással voltam pentatlonista, így is hagyom abba, jó érzésekkel. Szerettem a lovaspályákat, ez volt talán a legjobb számom az úszás mellett, bár ahogy mindenkinek, nekem is meggyűlt a bajom a négylábú társakkal. Volt, hogy jó lovat húztam, máskor előfordult, hogy nulláztam. De számomra így volt kerek a sportágam. Számomra rossz ló nincs, hanem feladat, amit meg kell oldani. Magabiztos, jó lovasnak gondoltam magam mindig, összeszedett voltam a pályán, engem feldobott, hogy egy másik élőlénnyel közösen küzdök az akadályok felett. Ez volt a szépsége, ugyanakkor nehézsége az öttusának. Én ebbe voltam szerelmes.

Sokat változott a sportág az utóbbi évtizedekben, a közelmúltban pedig még többet, az akadályversennyel.

– Előttem ötnapos volt az öttusa, én már az egynapos időszakba érkeztem. Az elődök robbanófegyverrel lőttek, mi már légpisztollyal, aztán lézerrel, mindig alkalmazkodni kellett a megváltozott körülményekhez. Az új sportág, az OCR komoly kihívás, láttam ilyen viadalokat, kellően izgalmasak, pörgősek. Kívülről nem tűnik különlegesnek, mivel kipróbáltam, mondhatom, odabenn, a pályán nagyon nehéz. A nemzetközi szövetség célja, hogy pörögjenek az események, megcélozzák a fiatalokat, az új sportág illeszkedik ebbe a tervbe. Átlagosan negyven másodperc alatt teljesíthető egy pálya. Korábban felmerült a kerékpározás, de ezt gyorsan elvetették, sőt, lehet, nem is gondolták komolyan. Én a kerékpározást nem szeretem – az öttusában különösen -, maradjon is meg a triatlon részeként.

A karrierje legszebb pillanata a 2016-os, moszkvai, egyéniben szerzett világbajnoki győzelem, valamint a tokiói, ötkarikás bronz. Amikor a legnagyobb kudarcról faggatom, nem emel ki egyet sem.

– Nyilván kevésbé sikeres viadalok is akadtak bőven, rossz emlékek is, ám én ezekben mindig kerestem a jót, úgy gondolom, előrevittek, a kudarcok megerősítettek. Most, hogy lezárul életemnek a versenyzői korszaka, az emlékek között kutakodom, csak a pozitívumok, a jó dolgok jutnak eszembe. Jobban belegondolva, a sok sérülésre nem jó visszagondolni, a 2012-es, londoni olimpiára, a 33. helyezésre sem, életem első ötkarikás viadalán semmi nem sikerült. De ez is kellett a későbbi sikerekhez, megerősített. Rióban, 2016-ban a középmezőnyben végeztem, a 16. helyen, Tokióban hoztam ki magamból a legtöbbet, a nagyon sikerült kombi során. Pedig nagyon nehéz hónapok után utaztam Kelet-Ázsiába, márciusban megműtötték a térdemet, áprilisban pedig kiderült, trombózis van a vádlimban, pokoli hetek, álmatlan éjszakák következtek, aztán minden jól alakult, Merkely Béla professzor csapata figyelt a felépülésemre. A felkészülés utolsó fázisa nagyon jól sikerült, szinte magamat is megleptem, hogy rövid idő alatt jó állapotba kerültem. Végig bíztam magamban, hogy meg tudom csinálni. A mentális felkészülés nagyon fontos a sportban, erre mindig különösen ügyeltem. A trombózis miatt nem tudtam edzeni, de végig ott voltam a társakkal az edzőtáborban, fejben készültem a visszatérésre. Tokióba úgy utaztam, bármi is történt velem előzőleg, meg fogom oldani, elhittem, hogy minden jól alakul, nem zavarhat meg semmi. A sportoló négy évet készül egy napra, akkor kell a legjobbját nyújtania, nekem sikerült. Az egyéni, moszkvai aranyam előtt szintén volt egy műtétem márciusban, májusban pedig világbajnok lettem. A szakosztály igazgatója, az athéni, olimpiai aranyérmes Vörös Zsuzsa mondta, hogy minden nagyobb dobásom előtt gondokkal küzdöttem, ezek biztosan megacéloztak. A mélységekből gyorsan eljutok magasságokig.

A 2021-es, ötkarikás játékokra már menyasszonyként utazott, párja, a korábbi labdarúgó, a jelenben is a futballban dolgozó Tar Bálint előzőleg a Balatonon, a tó közepén kérte meg a kezét.

– A Tokióba indulás előtt három héttel kiruccantunk a Balatonra, vitorláztunk, kikapcsolódtunk, már az olimpiára hangolódtam, meglepett a lánykérés. Nagy plusz adott, hogy Japánba már a gyűrűvel az ujjamon utaztam. A párom azt mondta, ha nemet mondok a Balatonon, belelök a vízbe, úszva értem volna partot… Tehát nem volt más választásom, mint az igen. Az olimpia után nem sokkal pedig beszélgettünk a babáról. Akkor még nem tudtuk, de rövidesen kiderült, hogy már terhes voltam, amikor ez szóba került, tehát gyorsan történt minden, ami meg is határozta a folytatást. Uszodába azóta nem mentem, ellenben futni szoktam a Börgöndi úton, edzőkollégákkal, igyekszem karbantartani magam. Néha lovagolok, valamint a lövészetet sem hanyagolom el. Elképzeléseim szerint rövidesen a vívóterembe is ellátogatok, a tanítványok gyakran mondják, várnak vissza a pástra, erős, jó ellenfélnek gondolnak. Kicsit még formálnom kell magamat, hogy ismét beleférjek a vívóruhámba. A párom mindenben támogat, jelenleg a Móri SE szakmai igazgatójaként dolgozik. Korábban tevékenykedett az utánpótlásban, jól bánik a gyerekekkel, szót ért velük. Néha megnéztem az általa vezetett edzéseket, tanultam tőle. A kisfiunk a sportban nő fel, imádja a labdát, de a Volán telepén is feltalálja magát. Apukája nyilván azt szeretné, ha a futballban lenne a legügyesebb. Én fontosnak tartom, hogy úszni megtanuljon, de a gyereken nem lesz nyomás, azt választ majd, amit szeretne. Mi hárman vagyunk testvérek, pár éve úgy gondoltam, ha a sportot befejezem, három fiam lesz, ebből már egy megvan. A hármas elképzelést kicsit átértékeltem, de azt mindenképpen szeretnénk Bálinttal, ha Vininek lenne testvére. Lehet amúgy lány is, a lényeg, hogy egészséges legyen.    

Az olimpia két és fél éve ért véget, Vincent, azaz Vini cseperedik, Kovács egyre több időt tölt tanítványaival a lőtéren.

– A 2023-as esztendőben már utaztam utánpótlás viadalokra, előzőleg kimondottan hiányzott a versenyek hangulata, ami nem is csoda, két és fél évtizeden át ebben éltem. Jó drukkolni nekik, izgulni értük. Ha pár évvel ezelőtt kérdeznek, ha maradok az öttusában, melyik sportot szeretném oktatni, a lovaglást említettem volna, de erre már nem kerül sor. Amúgy a lövészettel sincs bajom. Amikor terhes lettem, a szülésig már belekóstoltam a lövészet oktatásába, aztán ide is tértem vissza, amikor Vincent négy hónapos lett. Előzőleg is többször kilátogattam a Börgöndi úti telepre, korábban megszoktam, hogy állandó mozgásban vagyok, jó volt ismét visszatérni az öttusázók, korábbi társaim és a fiatalok közé. A kisfiam is jól érzi itt magát, megszokta a nyüzsgést, előfordult, hogy elvittem magammal Tatára, az utánpótlás versenyzők edzőtáborába. Szeretek a gyerekkel foglalkozni, 15-20 év közötti versenyzők, tehát tinédzserek tartoznak hozzám. Már említettem az úszást, ami nagyon jól ment, valamint a lovaglást is, én a páston is jól éreztem magam, magabiztos voltam. A futás ment a legkevésbé, ezzel bajlódtam a legtöbbet, de különösebb gondom ezzel sem volt. A sérülésekkel igen, érdekes volt, ha megsérült a vállam, vagy a kezem, ami az úszásnál zavart, ezeket a problémákat viszonylag gyorsan letudtam, de a futásnál szerzett gondok jobban visszavetettek, sokkal több időbe telt, mire visszanyertem a korábbi formámat.  

Visszatérünk a kezdetekhez. Tapolcán született, édesapja hivatásos katonaként dolgozott, a család 1997-ben költözött a koronázóvárosba.

– A szüleim számára fontos volt, hogy a két testvéremmel minél előbb megtanuljunk úszni, ami sikerült is. Ám azonnal tudtam, ez a sport nekem nem jelent megoldást, le a kalappal az úszók előtt, jól tűrik a monotonitást, a hosszakat faltól falig, reggel, délben, este. Én jóval izgalmasabbra vágytam, amit az öttusában meg is találtam.  Az úszóedzőm látta bennem a tehetséget, de mondtam neki, mást is szeretnék kipróbálni, kapóra jött a pentatlon, beiratkoztam az egyik csoportba. Az úszás mellé jött egy kis futás, valamint a többi sportág. Mindig vágytam arra, hogy új dolgokkal ismerkedjek meg. Demeter Bencével együtt kezdtem huszonöt éve, Szloboda József irányításával. Vörös Zsuzsa nem sokkal később felnőtt világbajnok lett, rá mindig felnéztem. Haladtam előre, viszonylag gyorsan bekerültem a felnőtt válogatottba, nekem megadatott, hogy vele versenyezhettem, csapattagok voltunk váltóban. Tizenhat évesen, 2007-ben már felnőtt Eb-n és vb-n indulhattam. Zsuzsa klubtársból, riválisból, példaképből aztán a klub első számú vezetője, tehát a főnököm lett, nagyon sokat köszönhetek neki. Mindig mellettem volt, segített, számíthattam rá, különleges kapcsolat van közöttünk. Amikor 2004-ben, Athénban aranyérmes lett, arra gondoltam, ezt én is szeretném elérni, ne legyen magányosan, egyedül olimpiai bajnok a városban. Ez bennem volt sokáig, végül nekem bronz jött össze, de ennek is nagyon örülök. Nekem arannyal ér fel a körülmények ismeretében.

A minap zárult a köztévén a SzuperPáros viadal – a három évtizeddel ezelőtti Szuperbajnok vetélkedő modern, duók által vívott változata -, sportos, ügyességi vetélkedő. Kovács Saci végül ezüstérmes lett a vízilabdázó világbajnok, Vigvári Vendel társaságában.

– Az elődöntőt megnyertük, azonban a fináléban bár szinte végig vezettünk, végül nagy csatában kikaptunk Vigvári Vendel testvére, Vince, valamint a világbajnok kardozó, Szűcs Luca által alkotott duótól. Tehát ezzel a versennyel búcsúztam az élsporttól.