16 éves tehetségek kaptak profi szerződést

2024.08.27. 16:17

Négy fiatal csatlakozott a Vidi keretéhez

A Lakatos-ikrek, Dávid és Kristóf, valamint Ekbauer Tamás, és Virágh Milán a klub utánpótlásából érkezett.

Németh Krisztián

Fotó: fehervarfc.hu

Megkockáztatjuk, sokan egyetértenek azzal, hogy a Vidinél a financiális körülmények megváltozása óta az egyik legjobb dolog, hogy egyre több fiatal kap lehetőséget a csapatban – főleg most, Pető Tamásnál!

Ennek újabb példája a ma bejelentett négy fiatal játékos, akik életük első profi szerződését írták alá Sóstón. Egy kapussal, két hátvéddel, és egy támadó középpályással gazdagodott a keret, ami ebben a sérülésekkel nehezített időszakban egyébként is nagyon jól jön.

A 16 esztendős Lakatos-ikrek közül Kristóf hátvédként vethető be, fivérével együtt 2022-ben a Veszprém utánpótlásából kerültek Fehérvárra. Első idényében az U15-ös csapat alapembereként aranyérmet ünnepelhetett és már az U16-ban is pályára lépett, ahol később szintén megvetette a lábát, sőt egy korosztállyal feljebb is bemutatkozhatott. A tavaszi idényben már az NB III-as csapattal edzett, nyár óta pedig folyamatosan az első kerettel készül. Az NB I-ben már négy meccsen szerepelt a Vidi keretében.

Lakatos Dávid, a kapus, nagyjából hasonló utat járt be, az idei téli felkészülést már a második számú csapatnál kezdte el, és két edzőmérkőzést is kapott gól nélkül hozott le a Vidi II-ben. Korábbi sérülése miatt januártól lesz majd bevethető.

A védelem tengelyében és bal oldalán bevethető Virágh Milán öt évesen kezdte a futballt Somogyváron, majd a Kaposvári Rákóczi utánpótlásában folytatta. A 2024/2025-ös a negyedik szezonja piros-kékben, U15-ösként csatlakozott a Vidihez. A 16 éves játékos a tavalyi idényben már felnőtt bajnokikon is pályára lépett, tavasszal debütált az NB III-ban.

A 16 éves Ekbauer Tamás tavaly nyáron igazolt Veszprémből Fehérvárra. A támadó középpályásként szereplő spíler első szezonjában az U16-os Kiemelt bajnokságban 20 bajnokin 2 gólt szerzett, míg az U17-es Alap csoportban 5 mérkőzésen 4 gólig jutott.

Immár ők négyen a legfiatalabbak a keretben, a szárnyait egyre inkább bontogató Kovács Patrik egy évvel idősebb náluk, nem beszélve a 19 esztendős Pető Milánról. Jól hangzik!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában