Kosárlabda

2024.09.24. 21:38

Nagy bajban az Alba

Hiába zárkózott fel többször is, végül 102-85-re kikapott a BC Prievidza vendégeként az Alba Fehérvár a FIBA Európa-kupa selejtezőjének első mérkőzésén.

Kelemen Kornél

Nem sikerült jól a privigyei túra Andrew Smithéknek

Fotó: Alba Fehérvár / Facebook

Tömött lelátók és parázs hangulat fogadta az Albát Szlovákiában. A hazai szurkolók már a mérkőzés előtt kitettek magukért, megállás nélküli buzdítás kísérte pályára a játékosokat. A székesfehérvári szurkolók egy korábbi ismerőssel is találkozhattak, hiszen az ellenfél kezdő ötösében ott volt Daishon Smith is, aki még 2019-ben volt egy rövid ideig az Alba kosarasa.

A feldobás után a Prievidza szerezte meg a labdát, amit rögtön egy kosár követett. A Fehérvár még egyenlíteni tudott, de ezután Smith bedobta a mérkőzés első hárompontosát a szlovákoknak, míg az Alba sorra kihagyta azokat. Négy perc játék után a házigazda már kétszer annyi pontot szerzett, amire reagált Alejandro Zubillaga, és időt is kért. Ez sem változtatott a helyzeten, továbbra is sok volt a fehérvári hiba, támadó faultok, kihagyott dobások követték egymást, ennek ellenére az ellenfél nem meglógni,  23-18.

A második játékrész elejét megnyomta a házigazda, elkezdte növelni a különbséget amely már 13 pont is volt 35-22-nél , azonban az Alba elkezdett felzárkózni. A negyed közepén sűrűn állt a játék, a hazai csapat is egyre gyakrabban szabálytalankodott. Az első perceket leszámítva az irányítás egyértelműen a Fehérvárnál volt, a lüktető ritmus kedvezett a fehér mezeseknek, azonban így is Prievidza előnynél vonultak a nagyszünetre a felek, 49-42.

A pihenő után megpróbált magasabb tempóra kapcsolni a székesfehérvári együttes, viszont a remekül védekező hazaiak több gyors kontratámadást is vezethettek, amit rendre bedobtak. Alig telt el három perc, és a különbség ismét tíz pont fölé kúszott. Időt kért az Alba, Zubillaga kiosztotta játékosait, ami remek hatással volt a csapatra, hiszen pillanatok alatt feljött 63-61-re, majd egy kettessel egyenlített is. Ezt a menetet egy időkéréssel megszakította a Prievidza, amely  a játékrész további részében feléledt, egy 11-0-s szakasszal pedig megalapozta magának a sikert az utolsó felvonás előtt, 74-63

Az utolsó játékrész első perceiben nem tudott zárkózni az Alba, ellenfele továbbra is jól semlegesítette a gyors támadásokat. A belső részt lezárta a Prievidza, emiatt a Fehérvár a tempódobásokra és a hárompontosokra próbált támaszkodni, viszont egyre több hiba csúszott az akciókba. A házigazda egyre magabiztosabb lett, a negyed közepére már 19 pontos előnyt épített ki. Megpróbáltak felpörögni a lehető legszorosabb végeredmény érdekében, viszont a rengeteg hiba megbosszulta magát, a privigyeiek kiütéssel, 102-85-re diadalmaskodtak.

A visszavágót szeptember 27-én, pénteken rendezik az Alba Regia Sportcsarnokban 18.00 órától. Az Albának kisebbcsoda kellene a továbbjutáshoz.

FIBA Európa-kupa, selejtező, 1. mérkőzés

BC Prievidza – Alba Fehérvár 102-85 (23-18,26-24,25-21, 28-22)
Privigye, Vezette: Ciprian Stoica, Tolga Edis, Joannisz Agrafiotisz

Alba Fehérvár: Nichols 26/15, Vojvoda 15/3, Thomas 9/3, Horne 15/6, A. Smith 4, Cserék: Filipovity 11/3, Krivacevic 5,  Kass. Vezetőedző: Alejandro Zubillaga

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában