Székesfehérvárról a liga legjobbjai közé

– Hogy került az amerikai futball az életébe?

– 2012-ben ismerkedtem meg ezzel a sporttal, itt Fehérváron az egyik osztálytársam által. Ő csábított le az első amerikai foci edzésemre. Én akkor még kosárlabdáztam, nagyjából egy évig győzködött, mire beadtam a derekamat. Azóta viszont itt játszom, és azon kevés játékos közé tartozom, akik elmondhatják magukról, hogy a csapat keretéből vagy Fehérváron születtek, vagy itt élnek már huzamosabb ideje. Ugyan sokan leköltöztek Székesfehérvárra a keretből, akiket igazoltunk.

– Ki az, aki még ebbe a csoportba tartozik? 

– Bakonyvári Patrik. Ő pár évvel később kezdett, mint én, de rá is igaz, ami rám is. Akad még pár játékosunk, akik szintén a fehérvári magot erősítik, ők az AFL csapatunk keretében szerepelnek.

– Akkor minden, amit tud erről a sportról, azt itt tanulta az Enthronersnél?

– Igen. Kijelenthetjük, hogy saját nevelésű játékos vagyok. 

– Ez azt is jelenti, hogy az Enthroners minden sikerénél ott volt, mindegyikben szerepet is vállalt?

– Igen, a sikeres és kevésbé sikeres szezonokban is. Mindent átéltem itt. 

– Hol kosárlabdázott korábban? 

– A Dávid Kornél Kosársuliban kezdtem el játszani, az általános iskolámon keresztül, a Rákócziba jártam. Még a gimis éveim alatt is bőven jártam kosarazni. Majd, amikor már a csarnokban lettek volna az edzéseink, akkor döntöttem úgy, hogy nem folytatom. A komolyabb hangvételű edzések kicsit megszeppentettek. Nem álltam készen arra, hogy magasabb szinten kosarazzam. Majd egy évig nem is sportoltam aktívan. Végül 2012-ben csatlakoztam az Enthronershez.

– Mi volt az, ami beszippantotta ebbe a sportba? 

– Nehéz kérdés, mert amikor a csapatba kerültem, a srácok rendkívül befogadóak voltak és tulajdonképpen ez volt az egyetlen dolog, ami megfogott az egészben. Nagyon jó volt a társaság, rendkívül családias. Az amerikai fociról akkor még csak annyit tudtam, amennyit a TV-ben lehetett látni. Akkoriban nagyon pici volt még ez a csapat, nem is álmodozhattunk a mostani körülményekről. A lényeg, hogy igazán jó hangulat volt, ami sokat számított, mert a kosárlabdát pont a csapatösszetartás hiánya miatt hagytam abba.

– Mikor kezdte el komolyabban venni az amerikai futballt? 

– Ahogy a csapat is komolyodott. Ezzel párhuzamosan átváltott bennem is valami, és megpróbáltam mindent megtenni azért, hogy én is jobb legyek a pályán. A saját fizikai felkészültségemnek a fejlesztése is előtérbe került. Amikor a csapat megkapta a támogatást, és megszépült a MÁV Előre pálya, akkor megépült a konditerem is. Előtte soha nem kondiztam, itt volt először, hogy elkezdtem. Egy amerikai srác (Nick Pham) rendezte be és rendelte meg a felszereléseket és a gépeket a kondihoz. Ő az, aki engem is bevezetett ennek a rejtelmeibe, és akkortájt kezdett el foglalkoztatni a gondolat, hogy mindig jobb akarok lenni a tavalyi önmagamnál, az ellenfeleimnél, vagy a posztomon játszó csapattársaimnál.

– A kosaras előélet segített valamiben? 

– Nagyon sok mindent köszönhetek a kosárlabdának. A labdaérzéket mindenképpen. Azt nem gondolom, hogy a legjobb rúgóim nekem vannak a csapatban. Szerencsére látom a többieket ugrálni, és elképesztő dolgokat tudnak művelni. Megmaradt bennem egy kevés a kosárlabdából, de eléggé más szituációban kell alkalmaznom az ott tanultakat. Itt ritkán kell helyből felugranom, mint egy lepattanóért de a labdaérzéket, és a labdáért való küzdelmet felugrás közben, az mindenképpen a kosárlabdának köszönhetem.

– Tavaly 26 sikeres elkapása volt a szezonban, idén 81. Ez óriási fejlődés. Minek köszönhető? 

– Ez nagyon sok mindentől függött idén. Először is a támadójátékunk nagyban meghatározta, hogy kik azok, akik labdához jutnak. Nyilván nagyon boldog vagyok ezzel a teljesítménnyel, de azt fontos leszögezni, hogy ez nem feltétlenül megszokott. A többi ELF-csapatnál van egy amerikai elkapó, aki megkapja a passzok nagyrészét. Ritkán van mögötte olyan elkapó, aki felé ugyanannyit dob az irányító, ha mégis, akkor biztosan nem hazai játékos. Ettől még nem tartom magam jobbnak, vagy olyan jónak, mint a nálunk játszó Nathaniel Robitaille. Számomra is furcsa kicsit, hogy ennyi labda jött felém. Nyilván örülök neki, de a rövid passzjáték - amiben nekem nagyobb szerepem volt az idei támadósorban - kiemelt figyelmet kapott az irányítónktól és a támadó koordinátorunktól. Szerencsére Jack Mangellel elég jó összhangot tudtam megteremteni, rögtön ahogy megérkezett a csapathoz. Ezért ő is szívesen keresett engem a labdával. Az is közrejátszott, hogy az első szezonban még nem nagyon tudta senki, hogy mire számítson. Nem tudtuk, hogy az ellenfelek mennyire gyorsak, mennyire erősek. Azonban idén az első szezon sokkhatása elmúlt, nagyon sok magyar játékoson érződött idén, hogy végre „megérkezett” a ligába, tudta mire képes, és sokkal nyugodtabban játszott. Nekem személy szerint sokat segített, hogy volt már egy év tapasztalatom, de ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül. Általában lelassítom a játékot a fejemben miközben játszok, így tudom azt, hogy mire számíthatok. Mindig alaposan felkészülünk az ellenfélből, tanulmányozzuk a játékukat, hogy mikor pályára lépünk a játékra koncentrálhassunk.

– A 81 sikeres elkapással élen zárt az ELF-ben, az ön felé dobott passzokat 73 százalék fölött kapta el, összesen 616 yardot gyűjtött a szezonban, és az elkapás után szerzett yardjai száma majdnem 400, amivel a 12. legjobb a ligában. Ezek félelmetes számok. 

– Nagyon büszke vagyok rá, hogy a tavalyi szezonhoz képest mennyivel jobban teljesítettem. Nem gondoltam, hogy ilyen számokkal zárom az idényt. Úgy érzem, hogy bennem megvan az az egészséges önkritika, hogy tudom, ez nem elég. Mindenben lehet még fejlődni. Mert valóban szépek ezek a számok, de lehetnének szebbek is. Másrészt amíg a csapattal nem tudunk több mérkőzést nyerni, addig nem sokat érnek.

– Mit gondol, hol van a hiba, miért nem jöttek a győzelmek? 

– Nagyon sok javítandó és fejleszteni való dolog van még a csapat körül. Először is, még mindig kevés hazai játékossal dolgozunk. Elsőre soknak tűnhet ez a 45 fő, de néha a meccskeret összeállítása a mérkőzésre is kihívást jelentett. A merítés nem volt túlságosan mély. Voltak olyan mérkőzések, ahol az elkapó gárda tulajdonképpen csere nélkül játszotta le a meccset. Emellett rendkívül sok edzésünk volt, nagyon nagy volt a leterheltsége a csapat játékosainak a szezonkezdés előtt. A csapategységen is dolgoznunk kell még, az edzőkkel való kommunikáció és a közös munka fejlesztése is a lista élén szerepel. Ezekben a harmadik szezonunkra mindenképp fejlődni szeretnénk és abban biztos vagyok, hogy a játékosok és az egész egyesület tanulni szeretne az idei szezon hibáiból és törekedni fog a fejlődésre. Mindezek ellenére fejlődtünk a tavalyi évhez képest, jobb eredményt produkáltunk. Az előző szezonban egyetlen győzelmet tudtunk a pályán aratni, a többi a zöld asztalnál dőlt el, a Lipcse visszalépése és a prágai meccs lemondása miatt. Az idei két győzelem pont eggyel több, mint tavaly volt. De ha azt mondjuk, hogy megdupláztuk a győzelmeink számát – mert úgy jobban hangzik -, akkor is ideálisan négy győzelem kéne álljon a nevünk mellett. A Prágát idén oda-vissza kellett volna vernünk, a Milánó ellen is lehetett volna két siker, de ott is csak egyet húztunk be. A Köln volt még olyan ellenfél, akiket egy jobb napunkon megszorongathatunk, de ők rengeteget változtak a szezon alatt. Személyi változások a pályán és az oldalvonal mellett is, jól nyúltak bele a dolgokba, mi pedig nem hoztuk azt a játékot, amivel meg tudtuk volna szorítani őket.

– Mi a következő cél? Szeretne jobb csapatban játszani itt az ELF-ben? 

– Nyilván megfordult a fejemben, hogy mit tennék, ha esetleg egy másik csapat megkeresne, vagy felregisztrálnék egy erre szakosodott oldalra. Eljátszottam már a gondolattal, de nem igazán gondolkodom ebben egyelőre. Engem hazaköt a civil életem, a munkám, illetve a családom, édesanyám, és így tovább. Ha eligazolnék, akkor minimum öt hónapos periódusról lenne szó, de inkább kicsit több a felkészüléssel együtt, amikor nem lennék itthon. A munkámat nem szeretném feladni. Nyilván tudnának olyat ajánlani arra a fél évre, ami jól hangzik, de a szerződés lejárta után ugyanúgy kéne valamit csinálni. Jelenleg nem feltétlenül ezek az elsődleges ambícióim. Szeretnék itt maradni az Enthronersnél, ameddig csak lehet, és amíg olyan szinten tudok játszani, ami szükséges ahhoz, hogy az ELF-ben játsszak. Majd, ha odáig jutunk, hogy kiöregednék, akkor ott lenne számomra az AFL csapatunk, ahova csatlakozhatnék. Ehhez persze az is kell, hogy elkerüljenek a sérülések és az ELF a következő években stabilan fusson.

– És a válogatott?

– Hamarosan kezdődik a felkészülés, az első összetartás itt lesz Fehérváron, és úgy számolok, hogy mindenképp ott leszek. Kíváncsian várom a két Európa-bajnoki meccset, ami még idén lesz. Ausztria ellen nem lesz egyszerű, ezt nagyon jól tudjuk. A másik pedig Szerbia, akik viszont verhetőek. Kár, hogy az osztrákokkal játszunk itthon, és mennünk kell a szerbekhez. Fordítva jobban örültem volna.