Nehéz meccs vár a csapatra

2024.10.21. 20:58

A csoportelsőhöz látogat az Alba

A FIBA Európa Kupa csoportkörének 3. fordulójának keddi játéknapján 18.30 órától az Alba Fehérvár az észt BC Kalev/Cramo otthonába látogat.

Kelemen Kornél

Filipovity Márkó jó teljesítményére is szüksége lesz az Albának

Fotó: Nagy Norbert

Alejandro Zubillaga legénysége egy kőkemény találkozón van túl, mint arról beszámoltunk szombat délután, az utolsó pillanatokig kiélezett párharcban gyűrte le a Zalakerámia ZTE KK együttesét 97-92-re. Az Alba két egymást követő bajnoki vereség után tudott újra diadalmaskodni, jelenleg az NB 1/A tabelláján a hetedik helyet foglalja el. Az Európa Kupa csoportjában egy győzelem és egy vereség a mérlege, ami a harmadik pozícióra elegendő. 

A BC Kalev/Cramo remekül kezdte a csoportkört, két fordulót követően 4 ponttal veretlenül az első helyen áll. A Le Portel ellen egy utolsó percig kiélezett találkozót nyert meg a csapat, míg a bolgár Rilszki Szportisztot idegenben 87-61-re verte meg. 

– Talán ez lesz a legnehezebb mérkőzésünk, hiszen a csoportot vezető gárdához látogatunk viszont a legfontosabb, hogy a saját játékunkat játsszuk és jól álljunk bele a párharcokba. Az eddigi két meccsen jól játszottunk, a franciák ellen a harmadik negyedben volt egy rövidzárlat, amit sajnos kihasználtak – mondta Filipovity Márkó az Alba Fehérvár hivatalos oldalának. 

A két csapat már találkozott egymással a 2017-2018-as szezonban a Bajnokok Ligája selejtezőjében, ahol 150-142-es összesítéssel a magyar együttes jutott tovább. Az akkori keretekből két játékos is pályára léphet kedden, a Kalev/Cramo oldalán az észt Martin Dorbek, az Alba Fehérvár részéről pedig Filipovity Márkó. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában