A püspök és a prépost

2024.10.22. 15:30

Sportlegendák történetei szólnak majd a korsók felett

Új beszélgetés-sorozat veszi kezdetét, Sportbarátok címmel a székesfehérvári Barátokban. A Városház téren található kávézó és teázó olyan beszélgetéseknek ad majd helyet, melyek fókuszában a fehérvári sportlegendák szerepelnek majd, és a történetek kísérője a püspöki sörök lesznek.

Palocsai Jenő

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Október 22-én késő délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a Barátokban. A kávézó és teázó egy egészen új programmal hívogatja a jelenlegi és leendő vendégeit. A sportbarátok és a sörbarátok számára is vonzó beszélgetés sorozat indul majd a Barátokban.

Legendákkal egy legenda beszélget

– Úgy gondoltuk, hogy ez a hely alkalmas lenne arra, hogy nyissunk a közönség felé, vagyis hogy a társadalom újabb rétegeit tudjuk megszólítani, ezért kitaláltuk, hogy a sporttal foglalkozó sportolók, illetve a sporttal szurkolóként foglalkozók felé is nyitnánk. Úgy gondoltuk, hogy jó lenne, ha Fehérvár sportlegendáival egy legendás újságíró, Vakler Lajos beszélgetne. Nem mellesleg, ezek a beszélgetések kiváló, püspöki sörök fölött zajlanak. – mondta Smohay András, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum igazgatója.

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A sportlegendák közül három már biztos

Az első három beszélgetés időpontja és szereplője is ismert. Vakler Lajos újságíró elmondta a kávézóban, hogy először Kű Lajossal beszélget október 30-án. A következő Sportbarátokban Ocskay Gábor mesél történeteket november 13-án. Az idei év utolsó, püspöki sörök fölött tartott beszélgetése november 27-én lesz. Akkor majd Sasvári Csillát kérdezi Vakler Lajos, aki hangsúlyozta, hogy Székesfehérvár nem csak a királyok városa, a gazdaság és a kultúra városa, hanem sportváros is, és a történetek, illetve a meghívottak garantálják, hogy a beszélgetések során találkozik majd a jelen és a múlt.

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Közelebb kerülnek az emberek és a szentek

Az is biztos, hogy jövőre folytatják majd a sorozatot, ezért már több emberrel is felvették a kapcsolatot. A terv az, ha legalább kéthetente, de legfeljebb havonta legyen lehetőség egy ilyen beszélgetést tartani.

– Amikor kigondoltuk, és elindult ezt a serfőzés, bár igazából nem mi főzzük, hanem vesszük, de arra gondoltuk, hogy ez is egy olyan alkalom lehet, amivel az egyházias gondolkodást, a szenteket kicsit közelebb lehet vinni az emberekhez. Ezt aztán továbbgondoltuk, és arra jutottunk, hogy a sör egy alkalmas eszköz lehet arra, hogy emberi kapcsolatokat erősítsen, sörrel kísért beszélgetéseken keresztül, hogy ily módon gondolatokat tudjunk cserélni, vagy rácsodálkozni példaképekre, hogy közelebb tudjunk kerülni egymáshoz. Ezt szeretnénk megvalósítani a most induló sorozattal. –fogalmazott Spányi Antal megyéspüspök.

Fotó: Fehér Gábor  / Fejér Megyei Hírlap

A püspök és a prépost találkozása 

A Sportbarátok beszélgetősorozattal kapcsolatos sajtóesemény Székesfehérvár Belvárosában, az egykori ferences rendházban, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum földszintjén zajlott. A polcokon relikviák, könyvek, a galériában püspöki sörök, sörválogatások sorakoztak, míg a pultban sütemények, pogácsák és barna sörrel készült prépost szeletek várták a kellemes hangulatra vágyó járókelőket. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában