Tanulságos előadások a sport és innovációs konferencián

A kétrészes esemény második állomására a fővárosban kerül sor, az első rendezvényt Balatonbogláron, a Nemzeti Kézilabda Akadémián tartották, az olimpia és a sport jövőjének sportkérdéseiről. A meghívottak között volt Dávid Kornél, az immár élvonalbeli női kosárcsapat, a DKKA alapítója és névadója, valamint a Hydro Fehérvár AV19, az osztrák bázisú bajnokságban szereplő hokis együttesének válogatott csatára, Erdély Csanád is.

A program első részében Mocsai Tamás a NEKA és a Kézilabda-specifikus Módszertani Központ ügyvezetője beszélt a sportág aktuális kérdései mellett a jövőjéről is, majd édesapja, Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, a NEKA sporttudományos és szakmai főigazgatója tartott tanulságos előadást a versenyképesség, a fizikai aktivitás és az egészségmegőrzés témakörében. A jelenlevőket – a versenysportolók kivételével - alighanem gondolkodóba ejtette a beszéd, hogy valóban mindent megtesznek-e egészségük megőrzése érdekében, van-e reális esélyük a nyugodt öregkor megélésére. A látványsportágak hazai helyzetéről a kosarasokat képviselő Báder Márton, a hokis főnökasszony, Kolbenheyer Zsuzsanna, a kézilabdázók első embere, Ilyés Ferenc, a pólósok elnöke Madaras Norbert és a röplabdázókat irányító Vatai Gabriella vázolta a sportági lehetőségeket, az előrelépéshez szükséges feltételek megőrzését és megteremtését.

A sportakadémiai évek a produktivitás tükrében – ez volt a mottója a szakmai beszélgetésnek, amelyen Ábrók Zsolt, Bene Tamás, Kárpáti Krisztián, Kökén Beatrix, Kővári Péter, Kun Attila és Mocsai tamás gondolatait hallgathatták a megjelentek, aztán a nemzetközi elit és a magyar élvonal összevetése során Golovin Vlagyimir, női kézilabdázóink szövetségi kapitánya, Jose María „Chema” Rodriguez Vaquero, a férfiak dirigense, Majoross Gergely, a hokisok szakmai munkájának irányítója, Varga Zsolt a férfi pólósok szövetségi kapitánya, Nagy Péter, a férfi röplabdázók szakvezetője, valamint Székely Norbert, a női kosarasok korábbi szövetségi kapitánya beszélt a sikerek és a kudarcok közötti összefüggésekről.

Az utolsó – rendkívül hangulatos - beszélgetés során Bardi gyöngyi, olimpiai negyedik, vb-bronzérmes, korábbi röplabdás ikon, Dávid Kornél, az egyetlen NBA-szereplő magyar kosaras, a Milwaukee Bucks játékosmegfigyelője, Erdély Csanád, a magyar válogatott fehérvári hokisa, Manhercz Krisztián, az FTC világ-és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes pólós, valamint Lékai Máté, olimpiai 4. helyezett, BL-döntős kézilabdázó osztotta meg gondolatait.

A jelenben a Ferencvárosban irányítóként tevékenykedő Lékai Máté sportcsaládból származik, édesanyja, a korábbi kiváló magasugró Juha Olga nem próbálta fiát az atlétika felé terelni, Máté kisgyerekként a kézilabda mellett tette le a voksát. Karrierje folyamatosan ívelt felfelé. Általános derültség közepette mesélt profi karrierjében rendkívül fontos, veszprémi állomásáról.

-A PLER-ben lettem élsportoló, két évet Szegeden töltöttem, kettőt Szlovéniában, Celjében, tehát szerepeltem külföldön, légiósként. Igaz, ez később megtörtént velem itthon is, külföldi csapatban játszottam Magyarországon is, ugyanis Veszprémben én voltam az egyetlen magyar. Ma már ez nem ritka, hogy a csúcsra törő klubok külföldi sportolókat alkalmaznak.

Dávid Kornél beszélt az NBA-ben töltött évekről, a Chicagóban Michael Jordan csapattársaként edzéseken vívott ütközetekről, valamint az elszántságról és szorgalomról, ami nélkül nem jutott volna el a világ legerősebb bajnokságáig.

-Nagyon sok sportággal kísérleteztem a kosárlabda előtt. Vízilabdát csak nyáron, a strandon űztem, amúgy fociztam, azzal kezdtem, kajakoztam, kézilabdáztam pár hónapot, nagyon későn kötöttem ki a kosárlabda mellett, a gimnázium első osztályában, 16 évesen. A focit azért hagytam abba, mert a mezőnyt kinőttem, kapuba pedig nem szerettem volna állni – mondta Dávid Kornél, arra utalva, ha valakinek van előképzettsége, megfelelő mozgáskultúrája más sportágakból, később lehet rendkívül sikeres egy olyan sportágban, amivel nem kisgyerekként ismerkedik meg. „Folyamatosan hátránnyal küzdöttem, mivel későn kezdtem a kosárlabdát, ezt harminc esztendős koromra dolgozta le, mindig többet kellett dolgoznom a társaimnál, csiszolnom kellett a tudásomat. A tehetség nyilván fontos, de úgy gondolom, a motiváció a döntő, ez a leglényegesebb. Mindig átsegít a nehéz pillanatokon. Az dolgozott bennem, én is érek annyit, mint bárki a palánk alatt.”

Erdély Csanád más utat járt be, mire megérkezett a jégkoronghoz. „Édesanyám testnevelő tanár volt Dunaújvárosban, bár a suliban nem ő tanított, erre odafigyeltek az illetékesek. Az úszást azonban ő oktatta nekem is, tornára is jártam öt éves koromig, az óvoda utolsó évében kezdtem jégkorongozni, ott is ragadtam. Lépkedtem egyre feljebb, jól ment az utánpótlásban, a fehérvári akadémia után, a felnőttekhez kerülve jött az igazán nagy ugrás, ott szembesültem először az igazi nyomással, már tizenévesen, az osztrák bázisú ligában kellett hetente többször bizonyítanom. Már tíz éve szerepelek az élvonalban, hokiztam egy szezont Észak-Amerikában, egy junior ligában. Később Dániában légióskodtam, az Esbjerg gárdájában, tavaly ezüstérmesek lettünk, majd hazatértem Fehérvárra. Döntő volt, hogy erős csapatot építettek, a Bajnokok Ligájában szerepelünk idén ősszel is, valamint a meseszép, új csarnok, ami minden igényt kielégít. Tíz éve folyamatos eredménykényszer alatt vagyok, ami segíti a sportoló személyiségének fejlődését.”