Balsay István, a "mi Pistánk" hetven éves!

- A háború elől költöztek a szüleim Fejér megyéből Somlóvásárhelyre, ahol születtem. Csodálatos gyermekkorom volt. Hatan voltunk testvérek, nekem mindenem volt. Bátyám, nővérem, húgaim. A legkisebb fiú én voltam, így amikor fociztunk a Somló oldalában és elgurult a labda, mindig nekem kellett érte menni. Ez volt az ára annak, hogy bevettek a csapatba. A labdáért később is - persze átvitt értelemben - mindig nekem kellett elmenni...

A megyeházán tortával köszöntötték születésnapja alkalmából Balsay Istvánt Fotó: Koppán Viktor

- Miként lett önből Székesfehérvár tanácselnöke?

- Mikor végeztem, a fehérvári közúti igazgatóságon kezdtem dolgozni. Az ott eltöltött másfél évtized alatt végigjártam a ranglétrát, egészen a főmérnökségig. Ezen évek alatt volt alkalmam alaposan megismerni a megyét, a településeket az itt élő embereket. A téli hóügyelet pedig igazi embertpróbáló szolgálat volt. Időközben több kollégám is átment a városi tanács műszaki osztályára. Ők hívtak aztán 1985-ben a műszaki, költségvetési ügyekért felelős tanácselnök-helyettesnek, amihez előbb persze az kellett, hogy megválasszanak tanácstagnak. Csodálatos, fiatal csapat fogadott az új poszton, ami hatalmas lehetőséget jelentett a munkára. 1987-ben a korábbi tanácselnök betegség miatt lemondott, és a tanácstagok engem választottak meg tanácselnöknek, noha nem voltam párttag. Még a Szabad Európa is bemondta, hogy Magyarországon a személyemben van először nem kommunista tanácselnöke egy városnak.

- Finoman fogalmazva is, mozgalmas évek következtek...

- Én ezt a megbízatást úgy fogtam föl, mint egy sportoló. Utóbb derült ki számomra hogy ez az azért mégiscsak egy politikai pálya... Ma már megmosolyogtató, hogy az lett a jelszó: „merjük szeretni Fehérvárt!” S egy csomó dologban megelőztünk másokat. Az országban elsőként fogadtuk el például a rendezési tervet. Egy füles alapján belterületbe vontunk földeket, mert a törvénymódosítás után az itt található állami földek a városé lettek. Kialakult egy ellenzéki fórum a szerveződő pártokból, s ennek az egyeztető fórumnak az elnökévé engem választottak. Olyan kérdésekről döntöttünk, mint az utcanevek megváltoztatása. A javaslatokat aztán persze bevittük a tanácstestület elé. Nekünk például a Ságvári utca elnevezésével nem 2014-ben kellett foglalkozni...

- Azt hiszem. kitüntetett időszak lehetett ez, a rendszerváltozás hajnalán...

- Így van. „Pista - ez voltam én -, ezt és ezt csináljuk meg!” Ezt olyan emberek mondták akkoriban, akik később minden érdemet előszeretettel vindikáltak a pártjuknak. 1988-ban megyei város lett Székesfehérvár, ami rangot adott a városnak, hiszen az öt korábbi megyei város, meg a szocialista városok - így Dunaújváros is - külön költségvetési sorban szerepeltek.

A közös munka eredményeként létrejött a Fehérvári Művészek Társasága, újraszerveződött a Vörösmarty Társaság, visszahoztuk a hősi emlékművet, az úgynevezett fekvő katonát, téglajegyből épült az uszoda, s 1990 április 6-án felavattuk a Mátyás emlékművet. A város fellélegzett. Olyan igazi, hamisítatlan „mutassuk meg” hangulat lett úrrá.

- 1990 tavaszán demokratikus választásokat tartottak, önből pedig polgármester lett az ősszel tartott önkormányzati választásokon. A keleti piacok összeomlása azonban feladta a leckét...

- Fehérvár lakossága ebben az időben 120 ezer főre duzzadt. A szocialista ipar zászlóshajói, a Videoton, az Ikarus és a Köfém nagy vonzerőt gyakoroltak, ráadásul a városban viszonylag könnyen lehetett már ezekben az időkben lakáshoz jutni. A KGST megszűnésével, a Szovjetunió felbomlásával azonban elvesztek a keleti piacok. Pillanatokon belül 32 ezer ember vált munkanélkülivé a kapun belül és kívül. Antal József miniszterelnök erre azt mondta: ha csinálunk egy programot a helyzet orvoslására, akkor annak megvalósítását a kormány is támogatni fogja... Ekkor elkészítettük - az országban elsőként - az önkormányzat gazdasági programját 16 füzetben. Ebben fektettük le az ipari parkok koncepcióját. Kijelöltük az ipartelepítéshez a területeket, állami segítséggel elvittük a közműveket a kerítésig, s minden módon egyengettük a külföldi befektetők útját. Iparűzési adót sem vetettünk ki, szándékosan. A fellendülés rövid időn belül bekövetkezett, 1994-95-ben már úgy tartották számon Fehérvárt, mint a világ tíz legdinamikusabban fekvő városainak egyikét. Az önkormányzati testület azonban ekkor már megosztott volt, s ebben az időben - mivel a testületé volt minden hatáskör - volt olyan, hogy 120 napirend szerepelt egy ülésen.

- Ön rendkívül népszerű volt a városban, 1994-ben a polgármesterséget mégis az országgyűlési képviselőségre cserélte. Miért?

- Sok minden közrejátszott ebben a döntésemben. Valóban senki nem akarta elhinni, hogy elmegyek. A parlamentben egyébként kiélhettem magam. Az első ciklusom alatt történt meg, hogy Torgyán József után én szóltam hozzá a legtöbbet... Először országos listáról jutottam be, másodszor egyéni jelöltként. Ekkor egy évig területpolitikáért felelős államtitkár is voltam, majd a területfejlesztési bizottság elnöke. A 240 magyarországi városból 200-ba eljutottam ekkor.

- Bár már nyugdíjas, nem vonult vissza a közélettől, Mi az, ami manapság leginkább foglalkoztatja?

- Manapság szakértőként segítem a megye, és a két megyei jogú város munkáját. A fiam és a lányom révén három unokám van, foglalkoztat az ő jövőjük is. Fehérváron és a város vonzáskörzetében - ami kevesebb is, meg több is, mint a járás -, 267 ezren élnek. Szorgalmazom, hogy olyan egységes, összehangolt fejlesztési program készüljön, ami az infrastruktúrát, a foglalkoztatást és az egészségügyi alapellátást is magában foglalja. Szívügyem Dél-Fejér fölzárkóztatása, a Pannónia szíve program, de a megyei hungarikumok ügye is. Tagja vagyok a Magyar Olimpiai Bizottságnak, s társelnöke a kosárlabda szövetségnek.

„Isten nem a sikert várja tőlem, hanem az erőfeszítést” - idézi Albert Schweitzert.