2018.04.01. 07:00
Spányi Antal püspök üzenete: Maradjunk meg embernek!
Isten meghozta legszentebb áldozatát, és egyfiát adta. Nagypénteken kérdeztük Spányi Antal püspököt.
Székesfehérvári Egyházmegye püspöke, Spányi Antal 15 éve szolgál e területen
Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap
– Ez a lapszám a megfeszíttetést követő napon jelenik meg, a passió borzalmai után, amikor még nem tudhatta a halandó, hogy Jézus feltámadt. Képes lesz-e valaha az ember a Földön megérteni azt a keserves, szörnyű pénteket, s azt, hogy abból a véres napból kisarjad az újjászületés?
– Istennek volt egy örök terve az emberről, ez indokolta a teremtést, és ez az örök terv, az Isten szeretetében változatlanul jelen volt. Az ember élete az ősbűn miatt mindattól terhelt lett, ami a bűnnek a következménye. A sokféle szenvedés, az önzés és mindaz, amivel egymás életét tesszük nehézzé, keserítjük meg a másik napjait. Megjelent a bűn, ami elszakít Istentől, de Isten a bűnbeesés első percétől kezdve nem szűnt meg hirdetni, hogy van bűnbocsánat, hogy van újrakezdés, hogy nem az elesettség állapota a végső állapotunk. Az elesettségből Isten kegyelme segít felállni és új életet kezdeni. Erről beszéltek a próféták, a jövendölések, ebben a hitben élt az Ószövetség népe, a különböző Istennel kötött szövetségekben. Amikor Jézus eljött, beteljesedtek a jövendölések, beteljesedtek a vágyak és remények. Jézusban az isteni szeretet öltött testet, az isteni irgalom jelent meg közöttünk. Ő maga az, aki felemel minket elesettségünkből, magunkra maradottságunkból hív ki szeretetével, elvesztegetett, elrontott életünket új életté alakítja. Ezt a hit által tudja az ember megélni, és megtapasztalni. Jézus szenvedése mutatja, hogy minden ember minden élethelyzetével közösséget vállalt, és minden élethelyzetben Jézussal haladunk az úton, az örök élet felé. Nem a sötétségbe fut szükségszerűen, hanem inkább a feltámadt Krisztus üres sírjából kiáradó dicsőséges égi ragyogás felé.
– Megnéztem annak idején Mel Gibson A passió című filmjét, s bár nem voltam egyedül, mégis annyira hiányzott egy védelmező kéz! Mit tud az egyház tenni a lélekben magukra maradt emberekkel, van-e keze megfogni őket, erőt adni még itt, ebben a létben?
– Azt hiszem, hogy nem-csak a filmet nézve, hanem sokszor az életet szemlélve is az ember úgy érzi, de jó volna valami hatalmas védelmező kéz, amelyik megoltalmaz minket, vagy még inkább megoltalmazza azokat, akiket szeretünk. Az elvakultság, a gyűlölet, ki tudja mi mindenből fakadó indulat, sokszor az emberek életét nehézzé, szenvedéssel telivé teszi. Nem tudunk minden szenvedést ebből az életből kizárni. De azért felelős vagyok, hogy én ne tetézzem mások baját, ha már nincs módom minden nehézségtől megoltalmazni, még azt sem, akit leggyengébbnek tartok, akit leginkább szeretek, aki legközelebb van hozzám. Azt mondja az Úr Jézus, hogy senkinek sincs nagyobb szeretete, mint aki életét adja barátaiért. Ha az életünket ajánljuk valakiért, annak az életében, akkor is ott lesz a szenvedés. Nem tudjuk a szenvedést nem jelenvalóvá tenni, egyetlen emberi életben sem. De szeretetünkkel, tapintatunkkal, résztvevő életünkkel enyhíteni tudjuk. Úgy vélem, az egyház ebben a kérdésben a maga küldetését valóban teljesíti, hiszen arra törekszik, hogy az Isten szeretetét befogadja, és az Isten szeretetét tovább sugározza. Azt gondolom, van embernek embere ebben a világban, és ezt a támogatást a hittel megélt élet hozza el önzetlenül a legkisebbnek, a legjelentéktelenebbnek, a legelesettebbnek is. Ezt észre kell vennünk, ennek örülnünk kell, és meg kell találnunk a magunk feladatát is. Én is lehetek oltalmazó kéz, lehetek vigasztaló, lehetek reményt ajándékozó az embertestvérem számára, ha bennem Krisztus szeretete, az egyház hite él, és bennem valós a felebarátom szeretete is.
– Fejér megye több mint egy évezrede a kereszténység földje. Ám mára a hit mintha nagyon megkopott volna, akár Mátyás király után, amikor a vagyonukért küzdő nagyurak belső háborújában Magyarország elvérzett az oszmán birodalom lábai előtt. Mit tehetünk ma? Milyen útmutatást adhat az egyház?
– Fejér megye és Székesfehérvár nemcsak a magyar államiságnak, hanem a magyarság megkeresztelkedésének is szent földje. A keresztény Magyarország Mária oltalma alatt álló ország, ami itt, Székesfehérváron született, ahol Szent István Szent Imre sírjánál Mária oltalmába ajánlotta az országot. A magyarok történelme mindig küzdelmekkel teli időszak volt. A támadások hol fegyveres pusztításból, hol az országot irányító, az itt élők erkölcsi romlásából eredtek, amely gyengeségeikben, hitben megroppant, utat tévesztett életükben mutatkozott meg. De ez a kereszténység mindig képes volt megújulni, feltámadni és megerősödni. Mindig voltak olyan emberek, akik eljöttek ide, hogy nekünk az egyházi tanítást hirdessék, és bennünket ennek a tanításnak a szépségére elvezessenek. Ott látjuk a középkor, az Árpád-ház nagy szentjeit. De látnunk kell a XX. század szentjeit: Prohászka Ottokár, Kaszap István, Bogner Mária személyében, és látnunk a XX. század vértanúinak hosszú sorát: Brenner Jánost, Salkaházi Sárát, Bódi Magdit és a többieket, akiknek élete, életpéldája soha nem maradt rejtve, mindig erőt sugárzott, amelyből mindig valami megújulás indult el. Nekünk ma sincsen más utunk: ki-ki a maga hitét élje meg tisztán és szentül, igazodjon a hit tanításához és igazságaihoz! Életét saját erkölcseinek a megjobbításával igazítsa ehhez a tanításhoz. Éljen abban a hitben és abban a reményben, amelyet 1000 éve hirdet magyar földön is a katolikus egyház! És erről a hitéről tegyen hitvallást a társadalom előtt, a világ előtt! Az nem igaz, hogyha megvalljuk a hitünkből való szeretetünket Isten és a másik ember iránt, hogy az szégyenletes, valami megosztó dolog, feszültséget generáló tevékenység lenne. Aki ezt így fogja fel, az nem akarja megérteni a kereszténység üzenetét, és nem akarja megérteni a keresztény élet célját és szépségét.
Növekedett az elmúlt években a megszületett gyermekek száma, növekedtek a nemcsak házasságkötések száma, hanem a templomban Isten áldásával megerősített házasságoké is. Megsokszorozódott az iskolákban a hitoktatásra járók száma. Felnőttek kérik a keresztséget időről időre a plébániákon. És a világban milliókkal gyarapszik a katolikus egyház, a kereszténység. Fontos, hogy ne felszínesen gondolkodjunk, ne hangolódjunk rá a médiumok által sokszor célzatosan sugallt, a valóságot sajátosan értelmezett megjelenítéseivel, hanem próbáljunk meg reálisan gondolkodni! Legyünk bátrak, mert van okunk reménnyel nézni a magunk életére, reménnyel nézni a jövőre. Persze a reményteljes jövő, akkor valósul meg, ha magunk is felelősséget vállalunk önmagunkért, egyházunkért, nemzetünkért és hazánkért.
– Tudom, hogy nem bújhat ki a bőréből, de mégis: Spányi Antal, az ember mit üzen embertársainak a passió után, húsvét előtt?
– Mit üzenhetnék mást, mint azt, hogy abban a világban, amelyben mintegy árnyékként borul ránk sokféle szorongás, elbizonytalanodás, amelyben sokszor egészen nyíltan tapasztaljuk meg a kereszténység elleni gyűlöletet; ebben a világban nekünk mégiscsak meg kell maradnunk a remény emberének, a hit emberének; az embernek, aki az életét a kinyilatkoztatás örömhíréhez akarja szabni és erről akar tanúságot tenni. Nem lehetetlen dolog ez. Így a húsvét öröme nem valami vágyott valóság, hanem megtapasztalt élet lesz. Így legyen minden olvasónak kegyelemteljes, áldott és szent húsvétja, amelynek öröme, ereje és fénye töltse be életünk minden napját, amit itt a földön még eltölthetünk!