Szatzker Csaba, a kincsesi Forrest sosem áll meg

Nem zavarja, ha fúj a szél, szakad a hó, tűzi a nap vagy veri az eső a hátát. Ő csak fut. – Mint Forrest Gump. (Csak ő nem áll le soha.) Szatzker Csaba régen elhagyta már a fél évszázados életkort. Híres arról, hogy a tévé-sör-újság kombinációja helyett inkább felpattan a kanapéról és beleveti magát egy erdőbe, vagy benevez az egyik futóversenyre. S milyen jól teszi! Sorra viszi haza senior kategóriában a díjakat, és kiemelten figyel arra, hogy egészséges életmóddal ajándékozza meg testét (és lelkét).

Az utóbbi időben ugyan kevesebbszer állt rajthoz, de azért nemrég begyűjtött egy ezüstöt is 1500 méteren a fedett pályás szeniorbajnokságon.

„Ó, semmi különös nincs velem, csak edzegetek, készülök a nyári pályabajnokságra, indulok rövidebb távú versenyeken, ahogy éppen kedvem tartja, hogy aztán augusztustól növeljem a távokat, s jöhessenek a félmaratonok és a maraton” – mondja szerényen.

S mivel a sérülések kezelésére, megelőzésére nagyon hatékony terápiának számít az úszás, így ez is beépült az életébe egy baleset után.

„Pár éve még nem gondoltam volna, hogy 55 évesen át fogom úszni a Balatont, de júniusban ez a terv is meg fog valósulni!” – jelentette ki bizakodóan (és én hiszek is neki).

Csaba jelenleg heti egy-két alkalommal a Bregyóban rója a köröket a 14-18 éves ARAK-os fiatalokkal. Meglepő lehet a látvány egy külső szemlélő számára, de úgy tűnik, hogy ez a „kuriózum” mindenki számára hasznosnak bizonyul. Mint mesélte: Véninger Kati, a gyerekek edzője szervezte be a programba, hogy egymást lelkesítsék és „húzzák” a csapatban.

Csaba egyébként több mint 40 éve fut, s több százezer megtett versenykilométert tudhat maga mögött. Mindig is a futás volt az élete, de emellett az atlétika többi ágát is kipróbálta. Janecskó András kezei között nevelkedve a gyaloglás és a kalapácsvetés mellett szinte minden versenyágban elindult. Sőt, megmérettette magát fociban, kézilabdában, kis tornákon, és nem maradhatott el a sakk, az asztalitenisz és a sífutás sem!

Fiatalon 800 métertől a maratoni távig versenyezett – viszonylag komoly eredménnyel. Most viszont csak arra összpontosít, amiben a legjobbnak tartja magát, mert úgy gondolja, hogy minden táv másfajta felkészülést igényel, és büntetlenül nem lehet egyszerre mindenre koncentrálni. Ennyi év tapasztalat után már nem forgácsolja szét az energiáit.

Nyert korosztályos országos bajnokságokat. Felnőttként ez váltóban, mezei, maraton csapatban jött össze, s volt válogatott is. Jelenleg is tartja az utánpótlás országos csúcsot 2000 méteren.

„A fentiektől függetlenül mégsem az eredményeket hajkurászom” – vallotta be. „A legfontosabbnak az egészséges életmódot tartom. Ezt két szóban szoktam összefoglalni. Lányaimnak is, és ha idegenek kérdeznek, nekik is azt szoktam mondani, hogy a lényeg a rendszeresség, a fenntarthatóság, s ha van rá mód, egy jó társaság. Persze mindezt még meg kell tölteni tartalommal is, de az elvek kőbe vannak vésve.”

Csaba a futás mellett mindig nyújt és erősít is, hiszen ezek elválaszthatatlan egységet alkotnak. Emellé jött be nemrég a már említett úszás, és amikor tud, kerékpározik is. Persze a pihenésről sem szabad megfeledkezni, hiszen az egészséges egyensúlyt csak így lehet fenntartani. A többi sportolóhoz hasonlóan – ha épp szüksége van rá – ő is szed multivitaminokat, regeneráló és izotóniás étrend-kiegészítőket.

„Úgy gondolom, hogy akinek a rendszeres testmozgás a mindennapjaiba beivódott, az az élet egyéb területein is próbál tudatosabb lenni” – mondja. „Környezettudatosabban él, gyermekeit is ebben a szellemben neveli, céltudatosabb, s persze nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a sport önbizalmat ad, nem is keveset, szóval abszolút személyiségformáló, jó irányba terelget!”

Mint elárulta: a táplálkozásban a „hagyományos” étrendet követi, s nem hisz az ásványvizekben – bár a székesfehérvári Rózsa-ligeti savanyúvizet nagyon szereti, s csodálkozik rajta, hogy nem árulják igazi prémi­umkategóriás termékként, díszüvegbe csomagolva –, megfelelőnek tartja a csapvizet is. Persze, esténként egy pohár bor, fröccs vagy sör jól tud esni (neki is).

Úgy véli, hogy a futás jellege fiatalabb éveihez képest teljesen megváltozott, ahogy előrehaladt a „korban”. Akkoriban – a 70-es, 80-as években – abszolút eredménycentrikus volt, s mindent alárendelt ennek. Mára ereje megfogyatkozott, s ami megmaradt egykori teljesítőképességéből, azt „kénytelen” tudatosan beosztani. A futás lassan átalakult tiszta örömforrássá. Korosztályos eredményei ugyan a mai napig motiválják egy kicsit, s büszkeséggel töltik el, de a lényeg az, hogy meg tudta csinálni a kitűzött távot/célt, s inkább a mozgás egészségmegőrző szerepére koncentrál. Ettől érzi magát kiegyensúlyozottnak. Olyannyira látványos ez az „állapota”, hogy van, aki szerint már „idegesítően pozitív gondolkodású”.

„Azt látom sok embernél, hogy bár elég jó fizikai képességekkel rendelkeznek, de fejben már nem olyan erősek” – állapította meg – „Ez nyilván egy folyamat, amin végig kell menni, s lehet ez az út sima, de rögös is. További gondnak látom azt, hogy sokszor másokhoz hasonlítjuk magunkat. Ez sehova nem vezet, mert mások tapasztalatait fel lehet ugyan egy bizonyos fokig használni a céljainkhoz, de a személyes sorsunk ösvényén kell járnunk, úgy lehetünk csak boldogok és sikeresek.”

Ennek megfelelően járja ő is a „saját útját”, s tette meg még pár héttel ezelőtt is naponta futva a Székesfehérvár–Iszkaszentgyörgy–Kincsesbánya távolságot minden reggel és este, maga mögött hagyva a kilométereket, a csodálkozó autósok pillantásait, s magába szívva az előtte álló út várható élményét…

(Jelenleg „átmenetileg szünetelteti” ezt a rutint: rövidebb távokra készül, de ősszel újra visszatér e megszokott tevékenységéhez.)