Kőnig Frigyes kapta a „Fehérvár Szalon 2021” kiállítás egyik kiemelt díját

Kőnig Frigyes már több mint harminc éve dolgozik oktatóként a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, ahol diplomáját is szerezte, amikor az még főiskola volt. Az Anatómia, Geometria és Rajz Tanszék tanszékvezető tanárává 2002-ben nevezték ki, majd nyolc évig rektora is volt az intézménynek. Jelenleg egyetemi tanár az említett tanszéken, rektor emeritus, és részt vesz a doktori képzésben.

Az alkotó szívesen emlékszik vissza a fehérvári gyerekkorra, a régi belvárosra és a pezsgő szellemi közegre

Festményeit, grafikáit számos egyéni és csoportos kiállításon mutatta be. Munkáit több közgyűjtemény – így a fehérvári Szent István Király Múzeum – őrzi. Jelentek meg kötetei például az anatómia, a térábrázolás témájában vagy például várak, erődítmények ábrázolásáról. A képzőművész már nem jár be mindennap az iskolába, most nyolc kötelező órája van, ám ezekre természetesen fel is kell készülni. Emellett végez kutatási és minden más tevékenységet, amely az egyetemi élettel együtt jár. Ha pedig marad szabad idő, azt többnyire alkotással tölti a velencefürdői házának tetőterében kialakított, hangulatos műtermében. Beszélgetésünk előtt is ott dolgozott egy új sorozatra készülve, amelynek főszereplője a képek központi alakja, egy hozzá közel álló hölgy. E művekből jövőre kiállítás lesz Székesfehérváron, ha minden jól megy. Kőnig Frigyesnek három gyermeke van: Frida, Dorka és Zsófia. Közülük kettő – a középső, Dorka és a legkisebb, Zsófia – komolyan érdeklődik a művészet iránt. Pedig mindent megtett annak érdekében, hogy ez ne így legyen – fogalmazott az alkotó, aki azért persze nagyon büszke a lányokra. Dorka már maga is a Képzőre jár, de édesapja nem tanítja. Zsófia pedig középiskolás, és ugyan nem művészeti iskolába jár, viszont foglalkoztatja a téma. Egyedül Frida az, aki más pályát választott.

A vonzalmakhoz természetesen köze volt az otthoni közegnek is, akárcsak Frigyes esetében. Az ő édesapja zenetanár volt, és sok művészt ismert, így a fiatalember pezsgő szellemi közegben nőhetett fel. Sokat járta a fehérvári belváros utcáit, gyakran tért be ikonikusnak számító helyekre, például a „Belesbe”, ahol még Pilinszky Jánost is láthatta. Mindez nagyon inspirálóan hatott rá, akárcsak a helyben szervezett, merész képzőművészeti tárlatok – nosztal­giázott a művész, aki idővel egyre több időt töltött a fővárosban, először a tanulmányok, majd a munka miatt. Ez a folyamat most megfordulni látszik, és az utóbbi években újra egyre közelebb került Fehérvárhoz, már csak azért is, mert napjait a nagyapja, Kőnig Károly által épített, majd kibővített velencefürdői házban tölti. Az inspirációinak kibontását nagyban segíti az ottani nyugalom, de továbbra sem a tájat ábrázolja elsősorban. Igaz, a Velencei-hegység ingóköveiről volt egy sorozata. Inkább az emberábrázolás, a portré érdekli.

S ugyan Fehérváron sok minden megváltozott, több ismerős, barát meghalt, és a helyi művészekkel sem rendszeresen tartja a kapcsolatot, de akkor is jó vissza-visszatérni a megyeszékhelyre. S jó itt kiállításon szerepelni, amely aktuálisan a Fehérvár Szalonon valósul meg. E tárlatsorozatnál, az előzőnél és az ideinél is felkérték arra, hogy induljon, ő pedig legutóbb a Sternberg című képsorozattal pályázott. A név egy valós személyt, a német, nemesi származású orosz katonatisztet, Roman Fjodorovics Ungern-Sternberget takarja, akit Véres Báróként is ismertek. Az alkotót foglalkoztatja a történelem, így talált rá erre az egyszerre zseni és őrült figurára. Sternberg vegyes származása, vakmerősége, Mongólia meghódítása iránti vágya, valamint az európaiság és az ázsiai lét kettőssége érdekelte, ezt fogalmazta meg festményén.

A tárlat és e munka is vasárnapig, október 17-ig látható a Fehérvár Szalonon.