A húsvét és a történelmi egyházak

Katolikusok 

– Húsvét az ünnepek ünnepe. Nagypénteken halt meg Jézus, szeretetből vállalt engedelmességgel megváltotta az emberiséget, és húsvétvasárnap hajnalán bizonyosodott be, hogy tényleg Ő a Megváltó, Aki legyőzte a bűnt és a halált. A Gondviselés nagyon jól adja, hogy a mi földrészünkön mindig tavasszal van ez az ünnep. Ahogy a természet életre kel, ennek a hangulata is segít éreztetni: az emberiség számára új fejezet kezdődik a megváltással. Számomra mindig kiemelkedő jelentőséggel bír a nagyhét – kezdte értekezését Kallós Péter atya, a Székesfehérvári egyházmegyéhez tartozó Ráckeve Római Katolikus Plébánia plébánosa, aki korábban a többi között Enyingen is szolgált. 

– Az egyház az elmúlt évszázadokban nagyszerűen kidolgozta az emlékezés és ünneplés menetét, ami kiválóan kifejezi ezeknek az eseményeknek a jelentőségét. Nagycsütörtökön az Oltáriszentség alapításának esti miséje szép és ünnepélyes, de egyúttal visszafogott a szomorúság miatt. A nagypénteki szertartások – benne a szenvedéstörténettel – szintén a gyász fájdalmát, egyúttal a szeretet mélységét és nagyságát fejezik ki. Nagyszombaton este már a húsvéti ünneplés kezdődik el, először csendesebben, majd fokozatosan egyre ünnepélyesebbé válik, végül diadalmasan, a körmenetben végighordozott feltámadt Krisztussal fejeződik be. Sőt, inkább azt mondhatjuk: nem is fejeződik be, hiszen személyesen mindannyian érintve vagyunk benne; amit tanulunk Krisztustól, azt kell folytatni, életté vál­tani. 

– A nagyhét hasonló az élethez: aki kiállja a próbákat, elviseli a nehézségeket, és hűen kitart, az győz, annak van oka az ünneplésre. Előbb a nagypéntek, aztán a húsvét. Előbb az életáldozat (minden fájdalmával együtt), aztán a diadalmas feltámadás. Az üdvösség boldogsága mindent megér, összehasonlíthatatlanul felette áll a földi erőfeszítéseknek, áldozatoknak. Aki itt és most Isten terve szerint rendezi be életét, és győz az ezzel kapcsolatos lelki harcokban, az fogja kiérdemelni az üdvösséget, viszont az a beteljesülés, az a MINDEN. Jó készületet, áldott ünneplést kívánok minden kedves olvasónak! 

Reformátusok 

„Életre halál jön – ez az emberi élet rendje. Halálra élet jön – ez az Isten rendje.” 
Hajdú Szabolcs Koppány lovasberényi református lelkész így kezdi mondanivalóját: 
– A feltámadás a keresztyén hit központi tanítása. Amennyiben Jézus nem támadt volna fel a halálból, akkor az elmúlt kétezer év keresztyén hite teljes önellentmondásra épült volna. Hiszen maga a Mester állította, jelezte előre tanítványai számára, hogy elfogják, megölik, de harmadnapra fel fog támadni. Ha ez mégsem történt meg, akkor becsapottak vagyunk. És akkor mi van Jézus egyéb tanításaival, szavaival, amelyeket még a nem keresztyének is megfontolásra méltónak tartanak? Minden más igaz, méltó arra, hogy befogadjuk, kivéve a feltámadásról szóló szavakat? Ellenben ha Jézus valóban feltámadt a halottak közül, akkor joggal feltételezhetjük, hogy minden egyéb állítása is igaz. Így azok is, amiket a halál utáni létről mondott. 

– Meggyőződésem, hogy minden esemény, de az egész élet értelmezése is azon múlik, hogy mit fogadok el kiindulási pontnak, mi az az alapértelmezés, amelyből kiindulok. Ha ez nem több annál, mint amit az értelmemmel be tudok fogadni, akkor minden velem történő eseményt a racionalitás mérlegén fogok megmérni. Azt hiszem csak el, amit meg tudok magyarázni, azt fogom komolyan venni, ami tudományosan bizonyítható. Így az élet csak egy szűk tartománya lesz valóság számomra. 

– De mi van akkor, ha a világ értelmezésében kiindulási pontnak teszem meg a feltámadás csodáját, és úgy döntök, hogy elhiszem, Jézus meghalt és feltámadt, úgy döntök, hogy ebből kiindulva akarok értelmezni minden velem történő eseményt? Van feltámadás, ezért hiszem, nincs többé kilátástalan helyzet! Még a legnagyobb megpróbáltatást is úgy leszek képes fogadni, hogy tudom, nincs feltámadás halál nélkül, szó szerint és képletesen is értve. Így hitem átalakítja világlátásom, a világ valódi rendje számomra ezentúl ez: nem a halálé az utolsó szó! 

Evangélikusok 

– A húsvét okot ad a bizalomra és a reménységre, mert az élet már nem vallhat kudarcot – fogalmazta meg Decmann Tibor lajoskomáromi evangélikus lelkész. – A húsvét felfedi, hogy a teljesen új élet halállal kezdődik, és hogy Isten megbékítette a világot önmagával. Nem hagyja magukra az embereket, a világ új perspektívát kap. A húsvét olyan valóságot teremt, amely túlmutat a félelem és a kétségbeesés emberi horizontján. Húsvétkor mi, keresztyének Jézus feltámadását ünnepeljük. Azt az eseményt, amely túlmutat minden emberi valóságon és minden emberi megértésen. A húsvéti üzenet lényegében arról szól, hogy Jézus Krisztusban Isten legyőzte az élettel ellentétes erőket. 

– Szükségünk is van élő reménységre, mert a határunkon túl dúló háború okozta szenvedések híranyagait látva azt érezhetnénk, mintha a sötétség nem akarna helyet adni a világosságnak. 

– A második világháború után Európában 850 ezer ember kóborolt, hazát és otthont keresve. Saját rokonaikon kívül, ha maradtak, vajon ki kereste őket? Legfeljebb a Vöröskereszt. A húsvéti evangélium azzal kezdődik, hogy senki sem találja Jézust. Keresi őt Mária Magdolna, majd az üres sír hírére Péter és János is. A nyitott sírban csak halotti leplek találhatók. Ma sem elég jeleket keresni, a feltámadt Krisztust kell keresnünk! Tehetjük, mert ő is keres bennünket.

– Húsvétkor nem csupán Jézus Krisztus életellenes erők feletti győzelméről van szó, hanem annak a győzelméről, akit mindenekfelett szeretünk. Napjainkban ez a személyes elem inkább karácsonykor érhető tetten, mint húsvétkor. I. (Nazianzi) Gergely püspök húsvéti beszéde még más szellemet tükrözött: „Ha te vagy Cirenei Simon, vedd a keresztet és kövesd! Ha latorként megfeszítenek vele, jóakaratú emberként ismerd fel az Istent! […] Ha Mária vagy… sírj hajnalban! Lásd elsőnek az elhengerített követ, vagy tán az angyalokat is, sőt Jézust magát.” 

– A feltámadás ténye adja mindennapi feltámadásaink alapját, megajándékoz a létbátorsággal, megnyitja az örök élet távlatát. Ezért dicsőíthetjük Istenünket. 

– Világunknak szüksége van a reménnyel teli, győzelmes húsvéti üzenetre. Hirdessük, amerre csak járunk! 

Baptisták 

– Ilyenkor virágba borulnak a fák, a látszólag halott természetből olyan erővel tör elő az élet, amit szinte fel sem tudunk fogni – mondja Győri Máté baptista lelkipásztor. – Ez nagyon nagy biztatás, hiszen hiába vannak nehézségeink, küzdelmeink, hiába dúl a háború, amelynek során próbálunk segíteni a menekülőknek, megoldva egyéni élethelyzetek sorát, igazi változást csak Isten tud hozni. Az adja a reménységet, ami húsvétkor történt: akkor is azt hitték sokan, ha nem is mindenki, hogy Jézus szolgálatának – bár nagyon szép volt – ott és akkor vége szakadt, hiszen eltemették. Ám mégis van remény, és azt annak köszönhetjük, hogy legyőzte a halált, feltámadt, és ma is él! Megteremtette számunkra a remény országát, és ez óriási erőt kell, hogy adjon az úgynevezett szürke hétköznapok megéléséhez, de a nagy-nagy veszteségek, problémák túléléséhez és megoldásához is. 

– Feltehetjük a kérdést: még a járvány sem a múlté, a háború is itt van a nyakunkban: az ünnep milyen üzenetet hordozhat e két veszedelemmel szemben? 

– Jézus nagyon sokszor mondja, a húsvéti eseménykört felidézve gyakran találkozunk azzal az igével, hogy: „Ne félj, ne féljetek!” – emlékeztet az Ercsiben élő lelkész. – Mindig saját jelenlétével vigasztalja meg azokat, akik hozzá tartoznak, olyan jövőképet vetít elénk, amely messze túlmutat a problémáinkon. Azok, akik egy háború szörnyűségeivel szembesülnek, elveszítették a szerettüket a harcokban, egy betegségben, de akármilyen veszteség is érte őket, amikor azt mondják, hogy majdcsak lesz jobb is, a kitartásról beszélnek, egymást vigasztalják. Ez is sokat jelent, de a legfontosabb, amikor Krisztus mondja: „Ne félj!” Ez a valóságos erő és vigasztalás, minden emberi segítség csupán enyhítheti a fájdalmat, alapvető változást csak az hozhat, ha valakinek Krisztus maga mondja: „Ne félj!” Változást csak az hozhat, ha az ember elhiszi, amit a feltámadott Krisztus mond, és elfogadja, amit adni képes.