2010.10.25. 11:46
Jó volt magyarnak lenni
Székesfehérvár - Városokban, falvakban 1956. október 23. eseményeire, a forradalom hőseire emlékeztek az elmúlt napokban. Zászlót szenteltek, kopjafát állítottak, koszorúztak, hátborzongatóan szép műsorokat mutattak be.
A püspökség imádságos megemlékezésére gyülekeztek az emberek pénteken reggel a székesfehérvári bazilika 56-os keresztjénél. Spányi Antal megyéspüspök, Vargha Tamás, a megyei közgyűlés elnöke és Cser-Palkovics András polgármester jelenlétében Balsay István mondott ünnepi beszédet. Keresztény hitünket és a forradalom igazságába vetett hitünket megerősíteni jöttünk, a számomra a legszebb '56-os emlékműhöz, jelentette ki Balsay, majd felidézte emlékeit a forradalom fehérvári napjairól, amiket kilenc éves kisgyerekként élt át. A szónok kijelentette: 1956 az emlékezetben nem pusztán csak egy forradalom, hanem száz év legnagyobb boldogsága is. Arról beszélt, mennyország volt az a néhány nap, mert jó volt magyarnak lenni. Arra szólította fel hallgatóságát, hogy a dicső tettekre, a példamutatásra és a hősökre - akik visszaadták a magyarság becsületét -, emlékezni és emlékeztetni kell.
"Soha, sehol, közvetve sem szabad igazolni a gyilkosokat!", figyelmeztetett Balsay, aki szerint úgy kell alakítani a mát, hogy tudjuk, a jövőnk rejlik benne, s '56 hősei tudták ezt. A történelmi egyházak pásztorainak imái után a résztvevők megkoszorúzták az 56-os emlékkeresztet, majd a bazilikában egy másik ünnepség kezdődött a Szent Korona tiszteletére. Egy angyalos-címeres nemzeti zászlót indított útjára napokkal ezelőtt a Szent Korona Szövetség, a lobogót pénteken Spányi Antal megyéspüspök szentelte fel a székesegyházban. Ezután a zászló Veszprémbe, Szombathelyre, Velembe és Kőszegre érkezett a zarándokok útján, majd az újabb szertartások után október 24-én adták át Mariazellben a Kegytemplom részére.
Október 23-án a megyeházi ünnepségen a kórház kórusának, a Vörösmarty Színház művészeinek műsorával folytatódott a forradalom évfordulójára szervezett megemlékezés.Vargha Tamás, a megyei közgyűlés elnöke beszédében a hősökre emlékezett.
- Az utcára vonult diákok, fiatalok, idősek, munkások, egyetemi tanárok mind egy szebb jövőért, a demokráciáért kockáztatták és áldozták életüket. Olyan példamutatás alakult ki az emberek között, amilyenre a történelem csak kevés példát tud felmutatni. 1956 eseményeinek résztvevői pénzt gyűjtöttek, vért adtak, önzetlenül segítettek ismerőst és ismeretlent. Összefogott a vidék és a főváros, a forradalom lendülete elért az ország legtávolabbi sarkaiba.
Az elnök az elmúlt húsz év eseményeiről szólva hozzátette, visszavezették Magyarországot az útra, melyet '56 hősei kijelöltek számukra. A megyeházán kitüntetéseket, elnöki dicséretet adtak át, a Bazilikánál koszorúzással folytatódott a megemlékezés.