2012.08.16. 04:26
A kérelmek teljesültek
Székesfehérvár - Települések sora fordult tavasszal a kormányhivatalhoz, hogy máshova tartozna, mint az első körökben tervezték. A korábbi előzetes és a mostani érvényes térkép mutatja a különbséget.
A járások tervezésekor több elképzelés is napvilágot látott, s több térkép is felkerült az internetre. Sajnos előző cikkünkben egy olyan változatot közöltünk, ami egy korábbi állapotot tükrözött, miközben a szövegben a valódi kormánydöntést ismertettük. Most közöljük a hatályos döntés alapján készült térképet. A két térkép összevetése mindenesetre arra jó, hogy megnézzük, hol változtak az elképzelések menet közben. Több település fordult a kormányhivatalhoz annak idején, és többségük észrevétele beépült a végső döntésbe.
Pusztaszabolcson például tavasszal testületi ülés foglalkozott a kérdéssel. Őket az első elképzelések a gárdonyi járáshoz sorolták. A képviselők között volt is aki ezzel értett egyet, ám a többség úgy voksolt, hogy inkább Dunaújvároshoz tartozzanak. Vezér Ákos jegyző elmondta, hogy az egyik legfontosabb érv az volt, hogy Dunaújváros a viszonylag sűrűn járó vonatokkal könnyebben elérhető, mint Gárdony. Szóba került az is, hogy a dunaújvárosi mentők, tűzoltók, katasztrófavédelmisek hatáskörébe tartozik a kisváros. A polgármester tárgyalt Dorkota Lajos kormánymegbízottal, ő elfogadta az érveiket, így átkerülhettek a dunaújvárosi járásba.
Még februárban egy falugyűlés után a martonvásári járásba beosztani tervezett Iváncsa polgármestere, Szabó Ferenc így nyilatkozott lapunknak: - A településnek Besnyővel és Beloiannisszal együtt történelmi múltja kapcsán úgy alakult az élettere, hogy az egészségügyi ellátástól a középfokú iskolákon keresztül a munkahelyeken át Dunaújvároshoz kötődik. Napi több közvetlen buszjárat is van a városba, Martonvásárra pedig csak többszöri átszállással, a fél megyét megkerülve lehet eljutni.
Nos a három település is Dunaújvároshoz került.
Egy közmeghallgatás után Káloz önkormányzata úgy határozott, hogy Sárbogárd helyett Fehérvárhoz tartoznának. Weisengruber Imre polgármester szerint a megyeszékhelyre járnak dolgozni és tanulni a helyiek, s naponta 26 pár busz biztosítja a közlekedést. Ők is átkerülhettek. Most Mezőszentgyörgy szeretne Polgárdi helyett Enyinghez tartozni. Berta József polgármester azt mondja, Enyingre van közlekedési lehetőségük, Polgárdi csak személyautóval érhető el. Ráadásul körjegyzőségben vannak az Enyinghez tartozó Mezőkomárommal és Szabadahídvéggel.