A "bujdosó" alkotó - kiállítás a Királykút Emlékházban

Beszélgetésünk elején felidézzük az egyik mendemondát. A holland gazda tehene megdöglött,  imádkozva fordult a Jóstenhez, aki megkérdezte: mit kérsz? Ha lehet, egy traktort! Megkapta. A német gazda ís így járt, ő konzervgyártó  gépsort kért és kapott.  Mit kért a  magyar  gazda? Azt, hogy a szomszéd tehene is dögöljön meg... 

A népek, nemzetek mentalitását érzékeltető  folklór szerint a magyarok egyik  legrosszab tulajdonsága az irigység, amit  már Széchenyi is ostorozott. A festő szerint a holland, a német sem jobb a Deákné vásznánál, csak az ő rossz tulajdonságaikat nem érezzük a bőrünkön. Ő a hollandokét  viszont megtapasztalta,  miután 1956-ban elbujdosott,  mert itthon sem volt sok mindennel megelégedve. Nem volt hajlandó például  a katonaságtól átlépni az az ÁVO-ba, ezért aztán feketelistára került...

De kezdjük az elején! Lajosmizsén született 1932-ben Mihály, Lajos és Erzsébet nevű testvérei után. Az apja  földművesként 15 hektáron gazdálkodott, de örömeit inkább az ezermesterségben  találta meg:  házakat, lovas kocsikat épített, bútorokat készített maguknak és másoknak. Dénes fia örökölte kézügyességét,  kisfiúként szinte mindent megfaragott, így lett bútorasztalos-tanuló szülőfaluja ipari szövetkezetében. Ami nem tetszett neki, annak mindig hangott adott, például, hogy az iparitanuló-képzésben sok a politika, kevés a szakma. Ennek aztán az lett a kövekezménye, hogy kirúgták, sőt,  hazaárulónak bélyegezték,  pár napra le is csukták,  ott találkozott először a bikacsökkel meg a korbáccsal... A  katonaságnál megismerkedhetett a határőrséggel és a rádiótávírászattal. Tetszett neki, továbbszolgáló szeretett volna lenni. Az ÁVO el akarta vinni, ő  viszont  nem volt hajlandó aláírni a papírokat...

Az 1956-os forradalom leverése után -  félve a feketelistázás következményeitől - az akkor már áldott állapotban lévő  feleségével  Cenkre mentek,  segítőjük a határhoz kísérte őket. A  határőrségi katonai kiképzésnek  köszönhetően bonyodalmak nélkül kerültek abba az ausztriai lágerbe, ahonnan karácsonykor Hollandiába utaztak. Hősünk először egy tejipari vállalatnál, majd egy hajógyárban dolgozott kevés pénzért, rossz lakáskörülmények között, de lévén ezermester, mindent jóra hozott. Erre már kislánya is kötelezte. Felesége takarító állást kapott,  a férj később vele ment,  5-ig a hajógyárba dolgozott, este pedig a takarító cégnél.  Végül mindketten ott kötöttek ki. Miután két lányuk lett,  lakást igényeltek és kaptak,  azt is maguk tették lakhatóvá. Egy idő után a takarítóvállalatnál önállóan dolgoztak. Mivel alkalmazottak segítettek,  a férj, az apa rajzolási, festési szenvedélyére is gondolhatott, és beíratkozott a festőakadémiára,  ahol 3 évig esti, majd két évig nappali tagozaton  tanult...

Közben baleset érte, egy szekko  festésekor az állvány megdőlt, s ő a földre ugrott. Egyik lábfeje darabokra tört, leszázalékolták. Jóban-rosszban hűséges társát is elvesztette,  az volt az utolsó kívánsága, hogy települjön haza,  és meghagyta: kit vegyen feleségül. A "bujdosó" 1990-ben visszatért, új, fehérvári feleségével otthonra lelt. Átépítette  csókakői hétvégi hajlékukat,  műtermet vett lakásuk mellett, szakkört vezetett, tanítványokkal foglalkozott.

Manapság a festés tölti ki az életét meg a család. Kati lánya építész-művészettörténész, Pesten vettek lakást  holland férjével,  aki megtanult magyarul. Galvántechnikusként nagy a keletje,  most éppen Amerikában dolgozik. Hollandiában élő másik lánya és  férje pedagógusok, ők örvendeztették meg a nagyszülőket két szép  lányunokával.