Hírek

2013.12.20. 09:56

Gázömlés volt Sárkeresztúron

Megsérült a földgázvezeték elzáró szerelvénye a sárkeresztúri Alkotmány utca egyik lakatlan családi házának udvarán csütörtökön.

Az esemény miatt rövid időre több embernek is el kellett hagynia az otthonát.

A gázömlésnél a katasztrófavédelem sárbogárdi hivatásos tűzoltói nyújtottak segítséget. Ennek során a csővezetéket hidraulikus szerszámmal ideiglenesen elszorították, ezzel párhuzamosan pedig a rendőrökkel közösen kétszáz méter sugarú körben megkezdték a lakások áramtalanítását, valamint a lakókat megkérték az otthonaik ideiglenes elhagyására. Az intézkedés tizenhárom ingatlant és hetven embert érintett, akik a településen lévő rokonaiknál, ismerőseiknél voltak a beavatkozás végéig, ebből adódóan nem kellett igénybe venniük a melegedő helynek kijelölt közösségi házat.

A gázszolgáltató munkatársai a sérült vezetékszakaszt leválasztották a hálózatról, ezzel teljesen megszűnt a veszélyhelyzet, amelyet követően mindenki visszatérhetett az otthonába.

Személyi sérülés nem történt az esettel kapcsolatban, az állampolgárok esetleges elhelyezésének és tájékoztatásának érdekében a sárbogárdi járás katasztrófavédelmi megbízottja is a helyszínen tartózkodott.

A helyszínen felmerült a lehetősége annak, hogy a szerelvény sérülését rongálás okozta, ezért a Fejér Megyei katasztrófavédelmi Igaztaóság feljelentést tett az esettel kapcsolatban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!