Egy szerzetes remekműve

1764-ben nagy munkába fogott a feltehetően német származású Hyngeller János pálos rendi szerzetes: nem kisebb feladatot vállalt magára, minthogy a nehezen faragható tölgyfából elkészíti a tizenhárom évvel korábban felszentelt székesfehérvári jezsuita templom sekrestyéjének bútorzatát. A lelkes és elszánt, kiváló tudással rendelkező szerzetes világraszólót alkotott, fából kifaragta a templom oltárképeinek mását, úgy, hogy művének azóta is csodájára járnak az emberek.

A kétszázötven éves remekművön azonban az idő nyomot hagyott, így már nem várathatott magára egy komoly restaurálás. Szalay György, Pák András és Jeney Zoltán restaurátorok valószínűleg egész életükben emlékezni fognak arra a közel négy hónapra, amikor részük lehetett ennek a csodának az újjávarázsolásában. (A sekrestye boltozatán lévő freskókat Springer Ferenc újította meg.)

Előd atya megmutatta a sekrestyebútor álaltaját is, amely mögött minden itt dolgozó mesterember otthagyta a nyomát, kézjegyét. A tölgyfa bútorzat újjászületve várja április közepétől a kíváncsiakat

- Ahhoz, hogy a teljes restaurálást el tudjuk végezni, az egész szerkezetet szét kellett szednünk. Ekkor derült ki, hogy a hatvanas években egyszer ugyan már némi felújításon átestek a kisszekrények, de a bútorzat többi részét gyakorlatilag mi mozdítottuk el 250 év után először a helyéről. A pályázati rendszer sajátossága miatt nem volt sok időnk, kevesebb mint négy hónap alatt kellett véghezvinni a felújítást, ebben benne volt a szétszedés, a saját műhelybe való elszállítás, aztán a sekrestyében az újraépítés is - idézi fel a munka részleteeit Pák András szobrász-restaurátor.

- A részbeni restaurálás során sajnos elég sötét, olajos-gyantás festést kapott a bútor felszíne, ami elfedte a gyönyörű részleteket és amúgy sem illett a rokokó stílushoz. Ezért a munkánk egyik része ennek a festéknek az eltávolítása volt, ezen kívül szerkezetileg kellett komoly megerősítéseket elvégeznünk teszi hozzá Szalay György, aki 1992-ben a képzőművészeti főiskolán éppen Hyngeller János magyarországi munkásságából írta szakdolgozatát: A somlóvásárhelyi templomban és Tüskeváron is találkozhatunk a munkáival, de a fehérvári műve európai viszonylatban is a legkiválóbb mesterek közé emeli őt. A nehezen megdolgozható tölgyfából készült áttört csipkés faragásai igazi remekművek. A restaurálás során elképedve konstatáltuk, hogy még a véső szuratnyomai sem látszanak a domborműveken. Ezt valószínűleg úgy érhette el a mester, hogy nedvesen munkálta meg a fát - magyarázza Szalay György.

A gyakorlatilag a teljes sekrestyét betöltő bútorzat olyan különlegességeket is magába foglal, mint például az ormanetikába rejtett fiókok, amelyek helyét csak a beavatottak ismerik, vagy a jobboldali részén található ajtó, amely mögött valójában már fal van. Erre a falrészletre az évszázadok alatt minden olyan művész, mesterember írt egy bejegyzést , aki dolgozott a temlom vagy a rendház felújításán, továbbépítésén. A Nepomuki Szent János templom illetve a hozzá csatlakozó rendház helyén a török időkben még dzsámi állt, a jezsuiták 1689-ben kapták meg a területet, ahol 1745-ben kezdődött a templom építése. A rend feloszlatása után egy időre, 1776-tól tíz éven át a pálosoké volt az épület, aztán II. József jogvesztő rendeletét követően Fehérvár németajkú lakói használhatták a templomot, amely 1813-ban került végül a ciszterci rendhez.

- Hogyan tudott ilyen mesterien bánni a fával az alkotó? Hogyan tudott ilyen csodát létrehozni? Ezeket a kérdéseket sok látogató felteszi. Szerintem az maga is csoda, hogy a hazánkba érkező szovjet katonák sem bántották a bútorzatot, s így az teljes egészében ránk maradhatott - ezt már Brückner Ákos Előd, a ciszterci templom plébánosa teszi hozzá, aki azt is elárulja: április 15-től október közepéig újra látogatható lesz az eredeti fényét immár visszanyert, gyönyörű sekrestye.