Túlélők a rákról - "tünetmentesek vagyunk, nem gyógyultak"

Először csak a sejtés létezik, majd jönnek a kivizsgálások, a szorongásokkal és közben reménykedéssel teli időszak, amikor még akár jól is elsülhet a dolog. Ám amikor a diagnózis elkészült s közlik a beteggel: önnek rosszindulatú daganata van – megfordul a világ. A betegben, a hozzátartozókban egyaránt. A küzdelem pedig elkezdődik. A fehérvári Kézenfogva Onkológiai Klub tagjai keddi nyílt napjukon meséltek arról, ők hogyan élték meg ezt az időszakot. Mindannyian küzdöttek, volt, aki mellrákkal, más bőrrákkal, de tagjaik közt béldaganatos és prosztatarákos beteg is van. Egy valami azonban közös bennük: bármikor is diagnosztizálták betegségüket, egyikőjük sem mondja azt: meggyógyultam. Hogy miért, arról meséljenek ők maguk.

– Engem 2000-ben műtöttek, azóta jól vagyok. De nem lehet azt mondani soha, hogy meggyógyultam, inkább csak azt, hogy tünetmentes vagyok. Így, ha véletlenül történik velem valami, akkor nem ér váratlanul... - meséli Erdős Istvánné, aki szerint sokkal könnyebb dolga van annak, aki nyíltan vállalja betegségét, mint annak, aki titkolja. – Persze nehéz volt a kemoterápia és a sugárkezelés, de a támogatás nagyon sokat segített, amelyhez jelentősen hozzájárult ez a klub is, ahol egyébként nem is a betegségről beszélünk, csak ha valaki szeretné.

Az onkológiai klub nyílt napjára sok "gyógyult" beteg érkezett. Fotó: Koppán Viktor

Ez pedig nem mellékes szál: a javulás felé vezető úton nagyon fontos, hogy aktívan éljék tovább az életüket, s megtalálják az örömteli fogódzókat – teszi hozzá Habi Józsefné,  a klub elnöke, aki ugyan nem érintett a betegségben személyesen, viszont munkája révén nagyon is: harminc évet dolgozott az egészségügyben. – A legkevesebb, amiről beszélünk, az a betegség. Inkább az unokákról csacsogunk – mondja. És igen, legtöbben a családjukban, azon belül is a gyerekeikben és az unokáikban találják meg azt a pontot, ami erőt ad a küzdelemhez. Sommer Béláné bőrrákból gyógyult, melyet 1972-ben vettek észre. – De hála isten. időben megtalálták – mondja a hölgy, aki egyébiránt az onkológiai gondozóban dolgozott 43 évet, így ismeri jól a betegeket és azt is, ki hogy éli meg a bajt. Neki és Jakab Károlynénak, valamint a többieknek is a család és a klubbeli támogatás volt a segítőtársa. Jakabnét 2015-ben diagnosztizálták.

– Én vettem észre a csomót a mellemben, pedig rendszeresen jártam mammográfiai vizsgálatra. Ezért is fontos az önvizsgálat és a rendszeres szűrés is – hangsúlyozza. – Annyira nem ijedtem meg. A családomnak is csak akkor árultam el, amikor elrendeztem a műtétet. Elég erős voltam lelkileg, azt mondtam, hogy nekem élni kell, nem kétségbe esni.

Jakabné is úgy véli: a gyógyulás része, hogy eltereljük a gondolatainkat, aktivizáljuk magunkat - erre is jó a klub. S miközben a mesélők beszélnek, összekapaszkodnak előttem. Összetartozásuk, egymás iránti szolidaritásuk és támogatásuk meghatározó erő „tünetmentes" életük útján.

– Nagyon nagy szükség van a támogatókra. Hál istennek olyan családban élek, akik mindig mellettem vannak – árulja el Lendvai Mihályné, akinek 2006-ban diagnosztizálták a rosszindulatú betegséget, Mint mondja, a környezetében is hasonló támogató jelenséget fedezett fel: – A Felsővárosban élek, ahol, ha látják, hogy nehezet cipelek, jönnek és átveszik azonnal. De sok egyéb területen is működik ez a segítség, érdeklődnek, mellettem állnak. – A legnehezebb nem is az első műtét volt. A borzasztó az volt, hogy nem sokkal később kiderült, újabb műtétre van szükség, mert további daganatos sejteket találtak. Az sokkal jobban megviselt fizikailag, mint az első vagy a kemoterápia – árulja el. De itt van, végigcsinálta és erős maradt. Ahogy Wéninger Józsefné is, aki 40 éves volt 1990-ben, amikor megműtötték. Neki is érintette a nőiességét a betegség, de nem élte meg tragikusan:

– Aktívan menstruáltam még akkor, és ezt le kellett állítani. A párommal azonban nagyon jó kapcsolatban voltunk, és én tudtam, hogy nekem élnem kell! Már csak azért is, mert már akkor két unokám volt! Soha nem problémáztam azon, hogy levették a mellem, a nőiességemet ez nem érintette. Olyan jó melltartók és protézisek voltak már akkor is, hogy észre sem lehetett venni Azt mondtam, hogy én mindent vállalok, csak éljek! Muszáj élnem!

Solt István gasztroenterológus szerint az örökletes tényezők mellett az életmód is befolyásolja, kaphatunk-e például vastagbélrákot. A sok gyárilag előállított, tartósítószerrel tömött élelmiszer nem tesz jót a szervezetnek – hangsúlyozza.

Cseh József onkológus a fájdalomcsillapításról ejtett szót. Elmondta, hogy ma Magyarországon a WHO által kialakított három lépcsős fájdalomcsillapító rendszert alkalmazzák. Kezdik az enyhe, nem szteroid gyulladáscsökkentőkkel, folytatják az enyhe ópiátokkal, majd a nagyon erős fájdalmaknál már a morfiumok következnek. De jó hír, mondja, hogy a legerősebbek is biztonsággal alkalmazhatók, nem kell tartani attól, hogy a beteg összezavarodik.