Hírek

2016.05.02. 13:12

Nagy robajjal kidőlt a ház főfala, a biztosító nem fizet semmit

Fehérvár-Budapest - Éváék házának homlokzata leomlott, a biztosító arra hivatkozva, hogy a ház körül nem épült faltő járda, így a fal folyamatosan ázott, nem fizet. Olvasónk húsz éve fizette a házbiztosítást, most ismerősöknél húzódtak meg.

Házi Péter

Éva lányának szobáján 2014 nyarán megjelent egy repedés. Ez volt az az év, amikor szinte egész nyáron esett az eső. Októberre már fél centiméteressé tágult a repedés, ami az egész szobán végigfutott, így még a nyár végén úgy döntött a család, hogy kiköltözik az épületből, egyúttal a biztosító honlapján talált kárbejelentő emailcímre el is küldték levelüket. Hónapokon át semmilyen visszajelzést nem kapott, végül telefonos érdeklődésére megígérték, hogy jönnek. A kárfelmérő 2015 decemberében kijött, felvett egy jegyzőkönyvet, nem sokkal később pedig az egész tömésfal leomlott.

2016 március 5-én a tömésfal egy nagy reccsenéssel végleg megadta magát, s a csúcsfallal együtt kidőlt. Éváék  azóta sem kaptak egyetlen fillért sem a biztosítótól. A még tavaly decemberben a helyszínen járt szakértő szerint a ház károsodott részén faltő járda nincs kiépítve, így a ház falához folyt a csapadékvíz, ami rongálta a részben vályog falszerkezetet.

A biztosító, amint lapunk érdeklődésére küldött válaszából kiderül, az első kárbejelentésre azért nem reagált, mert 2014 december 10-én az az emailcím, amire panaszosunk küldte a bejelentést, már nem működött, erről az  ügyfélnek hibaüzenetet kellett kapnia. Mint írják, nem a vályog szerkezet miatt, hanem  azért utasították el a kárigényt, mert a „helyszíni szemlén tapasztaltak szerint  a káreseményt az okozta, hogy a csapadékelvezetés az ingatlan tekintetében nem került megoldásra és így az el nem vezetett csapadék folyamatosan rongálta az épületet”.

– Amikor  húszegynéhány éve aláírtuk a szerződést, a biztosító képviselője egyetlen szóval sem mondta, hogy kötelező a ház tövében végig járdát kiépíteni, az sem volt gond, hogy részben vályogból van az épület. A 2014-es év különösen csapadékos volt, szerintem átlagos időjárási körülmények között biztosan nem dőlt volna ki a fal. Húsz éven át fizettem a semmire, s most a saját erőnkből kell valahogy megoldani a fal visszaépítését – kesereg Éva.

– Önmagában attól, hogy a ház körül nincs faltő járda, véleményem szerint nem dőlhet ki a fal,  ennél komplexebb a probléma, de tény, hogy a vályogfalat jobban kell védeni a nedvességtől. A ház körüli járda építése nem  előírás – mondta érdeklődésünkre Gáspár László igazságügyi szakértő, aki szerint ha olvasónk úgy érzi, nem megalapozottan utasították el a kárát, érdemes  közjegyzőn át kárszakértőt kérni, így a pereskedés helyett olcsóbban és gyorsabban kiderül, valóban mi okozta a fal kidőlését, s azért esetleg mégiscsak fizetnie kell-e a biztosítónak. Az is lehet persze, hogy a szakértő a biztosítónak ad igazat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!