Hírek

2017.05.29. 15:35

Nagyszabású fejlesztések kezdődnek a Cisztereknél

SZÉKESFEHÉRVÁR Jelentős anyagi támogatást kap a Zirci Ciszterci Apátság, amelynek révén hat nagyszabású beruházási projektjük valósulhat meg, közülük kettő Székesfehérváron.

FMH

A Ciszterci Szent István Gimnázium tornacsarnokának megépítése és a ciszterci templom belső felújítása valósulhat meg a támogatásnak köszönhetően. Az örömteli hírről az iskola tantestületét tegnap tájékoztatta Dékány Árpád Sixtus O. Cist., zirci apát. Elhangzott, hogy olyan nagy volumenű tornacsarnok kialakításáról van szó, amelyben külön helyiséget kap a szertorna, valamint olyan menzahelyiséget is építenek, amely a lelátóval egybenyitható lesz, multifunkcionális jelleggel. A tornacsarnokot pedig egykori diákjukról, Kaszap Istvánról nevezik el.

2015-ben vették birtokba a diákok a Ciszterci Szent István Gimnázium teljesen megújult könyvtárát, melyet komoly szülői segítséggel és támogatással valósítottak meg. Most tovább folytatódhatnak a fejlesztések az iskolában Fotó: FMH-Archív

Dékány Árpád Sixtus beszélt arról is, nagyon sok munka áll még előttük: a kiviteli tervek elkészítése, majd a közbeszerzés meghirdetése, és azt követően a kivitelezés, mely remélhetőleg jövő tavasszal meg tud indulni, s mintegy 18 hónapig tart majd. Tájékoztatást adott arról is, hogy a beruházásnak köszönhetően a tanári csoportszobák megszűnnek, és egységes tanári tér kerül majd kialakításra, ahol valamennyi pedagógus együtt lesz. Így a kisebb helyiségeket a jövőben más funkciókra tudják majd használni. Cser-Palkovics András polgármester az értekezleten arról beszélt, hogy céljuk az, hogy valamennyi gimnázium itt Székesfehérváron meg tudjon újulni, a Középiskolai Campus terve is erről szól. Elmondta, hogy a Ciszter Gimnázium tekintetében itt igen komoly összegekről van szó, amelyek a fenntartó rend és a város teherbíró képességét is meghaladják, így ez csak kormányzati támogatással valósulhat meg. A templommal kapcsolatban beszélt arról, hogy az mind kultúrtörténetileg, mind művészettörténetileg fontos helyszín, így annak mind külső, mind belső megújulása is, mely utóbbi a támogatásnak köszönhetően be is tud fejeződni.

Orosz Ágoston iskolaigazgató szintén köszönetet mondott a fejlesztés megvalósulásáért.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!