Hírek

2013.10.16. 11:21

Tóth Tamás válaszokat vár a minisztertől

Sárszentmihály – Tóth Tamás fiának gyilkosa búcsúleveleket hagyott maga után, de ezek közül kettőt titkosítottak. Miért?

Tihanyi Tamás

Országos felháborodást váltott ki az idős embereket halálra kínzó ároktői banda két tagjának a szökése. A történtekről Tóth Tamás – akinek fiát ugyancsak brutális kegyetlenséggel gyilkolta meg több mint húsz éve két gazember –, azt mondta, sok kérdés megválaszolatlan maradt a szökés kapcsán.

Őt, aki hosszú évekig küzdött a halálbüntetés átmeneti visszaállításáért a legkegyetlenebb gyilkosságok esetében, minden nap megállítják a fehérvári utcán ismerősök és ismeretlenek a véleményét kérve. Tóth Tamás ilyenkor elmondja, átlagban napi három életellenes bűncselekmény történik az országban. A hivatalos statisztikákról az a véleménye, igaz, amit Churchill mondott, aki csak annak a statisztikának hitt, amit ő maga hamisított.

Az öregeket kínzók lehetősége a szökésre szerinte jellemző az országban tapasztalható állapotokra, más államokban, „tisztességes demokráciákban” ilyenkor lemond a belügyminiszter. Tóth Tamás arra is felhívja a figyelmet, hogy szinte az összes tévécsatornán a szórakoztatás része egy gyilkosság bemutatása. Azt is borzasztónak tartja, hogy nem érdekli a politikusokat a nép véleménye. A férfi szerint időszerű volna megfontolni az Egyesült Államokban jól bevált esküdtszék intézményének bevezetését a bíróságokon. Úgy gondolja, ha lesz olyan párt, amelyik felvállalja a halálbüntetés átmeneti visszaállításának ügyét, ő segít, de pártba belépni nincs szándékában.

Tóth Tamást nyugtalanítja egy súlyos kétely. Fia egyik gyilkosa öngyilkossága előtt három búcsúlevelet írt, amiből kettőt titkosítottak. Vajon miért? Szerinte az akkor történtek szálai érzékenyen érinthetnek egyeseket a közélet mai szereplői közül, de ő tudni akarja az igazságot. Ezért rövidesen kérdéssel fordul Navracsics Tibor igazságügy miniszterhez a titkosítás indoklásával kapcsolatban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!