Külföld

2011.02.12. 17:13

Tüntetések, erőszakos tömegoszlatás Jemenben, Algírban

Az algériai és a jemeni fővárosban is rendszerellenes tüntetések voltak szombaton, a biztonsági erők mindkét helyen erőszakkal oszlatták fel az egyiptomi példán felbuzdult ellenzékieket.

MTI

Az algíri nem engedélyezett demonstráció kiindulópontjánál, a belvárosban, több ezer rohamrendőr állta útját a tiltakozóknak, akik demokratikus változást követeltek, valamint az 1999 óta hatalmon lévő tekintélyelvű elnök, Abdel-Azíz Buteflika lemondását. A tüntetők végig akartak vonulni a belvároson, de hírügynökségi beszámolók szerint minden tüntetőre legalább három rendőr jutott, ezért a tiltakozó menet kudarcra volt ítélve. A rendőrök lezárták a fővárosba vezető utakat is, úttorlaszokat állítottak fel, hogy a buszokkal érkező tüntetők ne tudjanak eljutni Algírba.
A tüntetés szervezői szerint tízezren vettek részt az algíri tiltakozáson, a hatalom 1500 fősre becsülte a tömeget. Egy emberi jogi aktivista közölte, hogy a rendőrök több mint 400 embert vettek őrizetbe, s vannak közöttük nők és külföldi újságírók is. Egyes hírek szerint ellenzéki politikusokat is előállítottak.
    
A jemeni fővárosban, Szanaában is több ezren tüntettek, követelve Ali Abdullah Szaleh államfő azonnali lemondását. A tüntetők - jobbára diákok - a szanaai egyetemnél gyülekeztek. Már több ezren voltak, amikor elindultak az egyiptomi nagykövetséghez, de a rendőrök útjukat állták és gumibotokkal kergették szét őket. Egyes hírek szerint késekkel és botokkal felfegyverzett Szaleh-pártiak is nekirontottak a diákoknak. Szemtanúk szerint a csetepatéban ketten megsérültek.
A főváros központi terét megtöltötték a biztonsági erők tagjai és az elnök támogatói. Az utóbbiak vízzel és élelemmel érkeztek, sátrakat vertek fel, hogy megakadályozzák az ellenzékiek térfoglalását.
Ali Abdullah Szaleh is több évtizede van már hatalmon. Az egyiptomi eseményeket látván nemrégiben bejelentette, hogy nem indul a két év múlva esedékes elnökválasztáson.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!