Külföld

2011.09.10. 05:50

A terrorfenyegetés gyanúsítottjai között lehetnek amerikaiak

Valószínűleg legalább két amerikai állampolgár vagy amerikai vízummal rendelkező ember van azon férfiak között, akik az Egyesült Államokhoz a minap eljutott hírszerzési értesülés szerint terrortámadásra készülnek New Yorkban vagy Washingtonban - közölték az AP hírügynökséggel szombat hajnalban meg nem nevezett kormányzati források.

MTI

Ez az információ egyetlen forrásból származik, és nincs megerősítve - tették hozzá az illetők.
 Az egyik nyilatkozó szerint a feltételezett támadók fő célja felrobbantani egy autóba rejtett pokolgépet, vagy ha ezt nem tudnák végrehajtani, erre az esetre azt kapták feladatul, hogy valamilyen más erőszakcselekményt kövessenek el. A kormányzati forrás szerint a gyanú szerinti férfiak arabok vagy arab származásúak, és ebből kifolyólag valószínű, hogy az angol mellett arabul is beszélnek.
 Az információ egy olyan forrásból jutott el a Központi Hírszerző Ügynökéghez, amely már régóta működik az afgán-pakisztáni határvidéken és áll az Egyesült Államok rendelkezésére, valamint mindig megbízhatónak bizonyult.
 A New York-i rendőrség pénteken fokozta a biztonsági intézkedéseket, miután hírszerzési forrásoktól hihető, konkrét, de meg nem erősített terrorfenyegetést kapott az Egyesült Államok. A 2001. szeptember 11-i Amerika-ellenes terrormerényletek tízedik évfordulójához időzített merénylettervekről okkal feltételezik, hogy a Ajman az-Zavahrihez, az al-Kaida új vezetőjéhez kapcsolódik. A fenyegetésről értesülvén Barack Obama elnök utasította a terrorelhárítást: kettőzzék meg erőfeszítéseiket a veszély elhárítására. Ennek nyomán a New York-i rendőrség automata fegyverekkel felszerelt rendőröket vezényelt a város legfontosabb pontjaira.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!