Lóerő

2011.05.27. 04:30

Terepre épített autó

Székesfehérvár - Az autóversenyzés kemény sport, költséges mulatság, de a rali szerelmeseinek a terepi száguldás éltető elem. Bognár József és Baturin Tamás is így gondolja.

Kovalcsik Katalin

Az egyik fotón  két mosolygó ember, egyikük kezében kupa. A másik fotón egy felismerhetetlenségig sáros terepjáró, mintha dagonyázott volna valahol.
- Előfordult már, hogy úszva fejeztük be a versenyt, Hajdúszoboszlón sajnos kiestünk  -  mosolygott Baturin Tamás,  aki a navigátor szerepében foglal helyet a Nissan PickUp-ben.   Az itiner  jelezte, hogy vizes szakasz következik, de a víz nem patak, vagy ér, hanem olyan volt, mint egy tó, szabályosan felültünk a vízben a kocsival. Számunkra a verseny ott véget is ért, hiszen megadta magát a motor.


A terepralik rajtja előtt egy órával kapják meg  a csapatok az útvonalról szóló tájékoztató füzetet, kicsit tanulmányozzák, aztán egyikük teljes bizalommal  a másik iránt, elindítja az autót. A versenyzők nem járhatják be a verseny előtt a pályát, haladás közben  derülnek ki a veszélyek, a közeli árkok, a kanyarok. A Nissanban  a sárbogárdi  Bognár József  ül a volán mögött, társa forgatja az útról, a terepviszonyokról, az árkokról, a vízmosásokról, a veszélyes szakaszokról   szóló füzetet, ül a jobb egyben és irányít.  A két fiatalember  az idén kezdett együtt versenyezni, de a Nissannal Bognár József már megjárta a Bamaco ralit is. Az öt sebességes    dízel épített  autó, megjelenése erőt sugároz, de felszerelésénél, turbozásánál vannak kötöttségek. A turbó átmérője például nem lehet  több 32 milliméternél.
- Kapuváron a  második helyet szereztük meg, az dupla futam volt, hazai és európai is egyben.  Ezzel az eredménynel  az országos tereprali-bajnokságban összetettben  jelenleg a harmadik helyen állunk az úgynevezett TH-csoportban. 
   A Sandlander-kupában a legközelebbi versenyt Lengyelországban rendezik meg, oda készül a páros június végére. Az autó most  műhelyben van, a szerelők dolgoznak rajta, felkészítik a versenyzésre. A Nissan nem kétszázmilliós  csoda, de azért fontos  költeni  rá, megtalálni a támogatókat a felszereléshez.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!