Lóerő

2016.12.22. 16:55

Sokan járnak nyári gumival

Karácsony előtt 8-10 nappal végezte el a hazai autósok téligumi-használatára vonatkozó, véletlen mintavételen alapuló felmérését a nonstopgumi.hu és a Használtautó.hu.

FMH-információ

A több mint 250 személygépkocsira kiterjedő vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy 22 százaléknyian továbbra is nyári gumival használják az autójukat. A téli gumit használók azonban a korábbi évekhez képest fiatalabb és nagyobb profilmélységgel rendelkező abroncsokkal néznek szembe a tél kihívásaival.

A bevásárlóközpontoknál, illetve a belváros fizetős parkolóiban megvizsgált, tehát az ebben az időszakban aktívan használt autóknak idén csupán a 78 százalékán találtak az évszaknak megfelelő, vagyis téli vagy legalább négyévszakos gumit a szakemberek.

Nem csak hóban, de jégen is sokkal biztonságosabb a téli gumi, rövidebb úton megáll az autó Fotó: Autobild Reifen

Mindez azért aggasztó, mert a jelenlegi párás, fagyos időjárás könnyen tud ugyanolyan veszélyes útviszonyokat produkálni, mint egy havazás vagy ónos eső. A Hungaroringen elvégzett idei téligumi teszten is az derült ki, hogy míg a prémium téli abroncsoknak jégen átlagosan 18-22 méteres út kellett ahhoz, hogy 40 kilométeres sebességről megálljanak, a nyári gumik erre csak 45 méter felett voltak képesek. Nagyobb sebességnél, például autópályán ez a gyenge teljesítmény még utoléréses szituációkban is végzetes következményekkel járhat.

A karácsonyi időszakban rengetegen kelnek útra az ország más vidékein élő hozzátartozóikat meglátogatni. Aki ilyen utat tervez, a hátralévő néhány napot mindenképpen használja ki a szükséges gumicserére - tanácsolja Katona Mátyás, egy autós magazin. főszerkesztője. - Mostanra már a műhelyek többségében mindez jelentős sorban állás nélkül is elintézhető."

Javulóban van a használatban levő téli gumik minősége Fotó: Autobild Reifen

A Téligumi-kommandó elnevezésű felmérés ugyanakkor számos pozitív fejleményt is feltárt. Míg a korábbi években az 5 évnél idősebb abroncsok aránya elérte az 50 százalékot, idén ilyen, túlkorosnak nevezhető téli gumi mindössze a megvizsgált autók 24 százalékán fordult elő. A profilmélységek átlaga - nyilvánvalóan a kedvezőbb futásidők miatt - szintén biztató szintet ért el: a korábbi évek 5,2 milliméteres átlaga után idén 5,7 millimétert mértek a vizsgálatot végző szakértők. (A minimális előírás téli gumik esetében 4 milliméter.) A prémium abroncsok aránya ugyanakkor a korábbi 64 százalékos átlagról 58 százalékra csökkent.

Az olcsóbb gumimárkák nagyobb részaránya nem feltétlenül jelent problémát: egy koros, de prémiummárkás abroncsnál sokkal jobb választás lehet egy fiatalabb, budget kategóriás téligumiszett. Téligumi tesztünk ugyanis arra is rámutatott, hogy egy kiszolgált téli gumi már semmivel sem tud többet, mint egy nyári abroncs" - hangsúlyozta a szakértő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!