A szeretetet szállítja Csáder Dezső

„1964-ben megindultam egy reggelen mint leendő ipari tanuló, és azóta dolgozom” – vallja az idén májusban 71. életévét betöltő Csáder Dezső. Aligha kell bárkinek is bemutatni a fehérvári közlekedési vállalat egykori üzemigazgatóját, az Alba Volán SC, a többi között a hokisok, az öttusázók korábbi elnökét. Vezetése alatt újult meg a jégpálya, épült lovarda, és szerzett olimpiai bajnoki címet Vörös Zsuzsanana. Volt lakatos, sofőr, pincér, szállodaigazgató is.

A sportról, a közlekedésről, szinte bármiről órákat lehet Csáder Dezsővel beszélgetni. De önmagáról? Azt nem szereti. Ám rábírtam. Az anyai ágon délolasz felmenőkkel bíró főszereplőnkből dől a jó kedélyállapot. Boldog, hisz mint mondja: „van három gyönyörű unokám, van egy kis tanyám egy erdő mellett, van egy autóm, van munkám, és szeretem az embereket”.

De vajon közlekedés-üzemmérnöki, és mérnök-közgazdász diplomával, mesterközgazdász-képesítéssel, hosszú, aktívan végigdolgozott évtizedek után miért tölti a fél éjszakáit taxizással?

– Nyugdíjazásom után kérdezték a lányaim, hogy miért lóg az orrom. Mondtam nekik, hogy valamit kellene csinálnom, mert fel fogom vágni az ereimet, méghozzá hosszában, mert azzal is telik az idő! Ekkor jött a javaslat a taxizásra. A nyolcvanas években a Volán taxi-üzletág igazgatója voltam. Akkor volt egy törés az életemben a válásom miatt, és esténként nem voltam lelkileg a legfittebb, ezért napközben a kollégák főnöke voltam, délután öttől pedig elmentem taxizni. Mindig szerettem csinálni, mert szabad életet biztosít, de ami a legfontosabb, hogy emberekkel beszélgetek! Másfelől egy ilyen intenzív élet után valamit kell csinálni. Két hete egy volt kollégám, nagyon jó barátom temetésén voltam. Nemrég kérdeztem tőle, hogy mit csinál. „Semmit” – mondta. Fel is hívtam a figyelmét arra, hogy, aki nem csinál semmit az egy: meg fog halni. Kettő: bedilizik, mert úgy fogja érezni, hogy nincs rá szükség a világban. Nekem ez az elvem, valamit mindig kell csinálni, ettől vagyunk emberek!

Csáder Dezső esténként búcsút vesz gyönyörű berni pásztorkutyájától és tanyájától, majd irány a székesfehérvári vasútállomáson lévő droszt.

– Van olyan utas, aki csak nyomkodja a telefonját, olyankor két aprót szoktam fékezni, úgyhogy elteszik a készüléket és beszélgetünk! Nagy bajom ezzel a világgal, hogy egyre kevésbé szeretik egymást az emberek. Sok utasom örül, hogy kiöntheti a lelkét. Egy cégtől hajnali két órakor vittem haza a túlórázó dolgozókat, és egy hölgyet elég messzire szállítottam. Nagyon rossz kedve volt. Megkérdezte, lehet-e velem beszélgetni, mert nem minden sofőr nyitott erre. Azt válaszoltam neki: „velem nem lehet, velem kell, mert mindig elalszom vezetés közben, ezért nem kapok jogosítványt sem…” Három percig csendben volt, majd felsoroltam neki, mi mindenre van jogosítványom, és hogy 1968 óta vezetek, hol autót, hol kamiont, hol versenyautót, és még koccanásom sem volt! Aztán kiöntötte a lelkét, hogy milyen rossz az élete. Elmondtam neki, hogy egy nagyon bölcs ember egyszer azt mondta: valójában nincsenek rossz és jó dolgok. Csak a gondolkodásunkkal tesszük azzá, amivé. Jót beszélgettünk, és amikor kiszállt, azt mondta, holnaptól másként nézi majd a világot. Egész életemben igyekeztem jókedvet sugározni mindenkinek. Sokszor mondják a taxis kollégák: „Milyen jó neked, mert te ennyi idősen csak itt nevetgélsz”. Pedig nekem is megvannak a betegségeim, a bajaim.

Persze előbújik belőle a szakemberi én is.

– Elég sok utasom van, szokták kérdezni, hogy biztos, hogy csak ennyi a tarifa, mert korábban többért vitték. Külön regényt érdemelne, mekkora a káosz Fehérváron, és országosan! Egyedül Budapesten van rend, mert Tarlós István annak idején vette a bátorságot, és elrendelte a fix tarifát!

Csáder Dezső nem mindennapi szolgáltató, tulajdonképpen a szeretetet szállítja. A Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend tagja. Mindenkivel elolvastatná Aranyosi Ervin „Nyugtasd meg a lelkedet” című versét.

– Az ember saját magának tud boldogságot csinálni. Mindig nevet rajtam a barátom, mert gyűjtöm a bicskákat. Amikor egy ideje nem ér nagyobb öröm, veszek magamnak egyet, vagy egy colstokot, azokat is gyűjtöm! Mindennap egy kicsit boldognak kell lenni! Jó lenne, ha egyre többen lennénk olyanok, akik örömet okozunk, azoknak, akiknek ez nem megy. Én mindig dudorászok. Már megismernek a boltban, mert a múltkor valamin csendben elgondolkodtam, és a pénztárosnő meg is kérdezte: „Csak nincs valami baj?”

Amíg van, aki „elhozza” a szeretetet, addig nincs baj.