Nádasdladány

2010.12.20. 06:04

A Nádasdy-kastélyban ünnepelte a település advent negyedik vasárnapját

Az utolsó,karácsonyhoz legközelebb,és talán a leghidegebb vasárnap volt a mai.Településünk központjában felállított adventi koszorún már mind a négy gyertya világít és a katolikus templom oldalában a Betlehem is ki van világítva és a karácsonyfa fel van díszítve.

Siki Szabolcs

Ahogy a kastélyhoz közeledtem, egy kicsit felidéződtek bennem a régi gyerekkorom téli emlékei, amikor én is barátaimmal mentem szánkózni a "rózsadombra" vagy a "víztoronyhoz". Mindkét említett hely a nádasdladányi kastély parkjában lelhető fel. Most is sok gyereket látok ,hallok, akik valóban örülnek a tél adta sportnak. Arra viszont nem gondoltam, hogy ezen a vasárnapon egy olyan jelenséggel találkozom, amiről így karácsony közeledtével csak a történetekből és könyvekből szerez tudomást az ember.Nem másról van szó, mint hogy hozzánk Nádasdladányban ide a kastélyba - az utolsó adventra - megérkezett a Betlehemi láng. Dr.Bohus Péter plébános említést tett róla, hogy  Betlehemből a Születés templomából indult először, hajón majd repülőn folytatta útját, és végül Budapestről már egy Várpalotai család hozta Várpalotára, onnét pedig a hitoktató Péter Zoltánné Magdika Jenőbe és Nádasdladányba is elhozta nekünk, és ezzel gyújtotta meg a negyedik gyertyát az adventi koszorún.


Varga Tünde polgármester asszony, Buzás Lajosné a nyugdíjas klub vezetője és Szabó József lelkész köszöntő gondolatai után - ezt a vasárnapot a helyi nyugdíjas klub szervezte - az ő énekkaruk által hallható szép karácsonyi dalok voltak terítéken (no és az ősök csarnokában a sok sütemény volt terítéken) és néhány vers is, amelyet gyertyaláng fényénél adtak elő. És két helyi vendégszereplő kislánynak is biztosított lehetőséget a klub, hogy ők is bemutatkozhassanak. Fuvolán adtak elő pár karácsonyi dalt.

Had' jegyezzem meg, hogy a karácsonyváró ünnepi vasárnapok szép dalai közül valahogy ezek az idősek hozták azt a dalcsokrot, amit én mind a három vasárnap hiányoltam. Mit is? Az igazi, tradicionális tiszta forrásból eredőt. Ami nem pop-zenés,diszkós.És a műsoruk végén egy közös énekléssel zártuk az ünnepváró estét. Ami szebb helyen nem is lehetett volna, mint utoljára a Nádasdy-kastélyban. Sokan voltak ismét, hiszen ezeknek a vasárnapoknak, amelyeket már negyedik éve Nádasdladány község önkormányzata szervez  a falunk lakosságának, célja, hogy a falu lakossága együtt készüljön erre  a szép ünnepre, amelyet karácsonynak neveznek. Talán egy kicsit összetartó ereje is van az ilyen rendezvényeknek, hiszem, hogy nincs szebb, meghatóbb, mint  amikor közös ünnepléssel, gyertyagyújtással vagy egy meleg tea koccintásával sok ember együtt van, és talán még bele-bele énekelgetünk az ismert dalokba, vagy azokba,  amelyeket vasárnaponként Péter atya tanít nekünk.....  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!