Sebek

Fábik Tibor

A párizsi olimpián vívásban túl vagyunk az egyéni versenyeken, és ezeken egyetlen érmet szereztünk, egy meglepetésbronzot a párbajtőröző Muhari Eszter révén. Klasszisaink, akiktől azt vártuk, hogy harcban lesznek a dobogós helyezésekért, a szenzációt ellentétes előjellel szállították. Ki gondolta volna, hogy az a négy versenyzőnk, aki egyéni világbajnoki címmel rendelkezik – kardban Szilágyi Áron és Szatmári András, párbajtőrben Koch Máté és Siklósi Gergely – együttesen egy asszót nyer. Siklósi ment egy kört a 32-es táblán, a többiek rögtön kiestek. Az olimpia előtt párbajtőrben a világranglistán a tokiói játékokon ezüstérmes Siklósi állt az első helyen, a regnáló világbajnok Koch pedig a másodikon, az ő betlijüket is nehéz megemészteni, ám a hazai (és persze a nemzetközi) közvéleményt mégiscsak az foglalkoztatja, hogy mi történt Szilágyi Áronnal.

A legutóbbi három olimpián (London, Rio de Janeiro, Tokió) aranyérmes kardvívónk 0-6-tal kezdett, és 15-8-ra kapott ki az előzetesen teljesen esélytelennek számító kanadai riválisától. És Szilágyi még másnap is csak annyit tudott mondani, hogy „nem állt össze a dolog egyszerűen”.
Ám nem mehetünk el amellett, hogy nem volt mellette az edzője, Decsi András, akivel 2015 óta dolgozik együtt. Ez egy másik történet, a kardcsapat vezetőedzői posztját is betöltő szakember az olimpia előtt lemondott, és Szilágyi miatt sem utazott ki Párizsba, miután a vívószövetség elnöksége megvétózta az előterjesztését a csapat összeállítását illetően és Boczkó Gábor szövetségi kapitány javaslatát támogatta. Decsi András addig stabil csapattagnak számító 41 éves öccsét, a tartalék Decsi Tamást kitették a csapatból, és a számok alapján kétségkívül jobb, 22 éves Rabb Krisztián került a helyére. Nehéz helyzet volt ez, hiszen a Szilágyi, Szatmári, Gémesi, Decsi négyes tíz éven keresztül húzta együtt az igát, nyerte számolatlanul az érmeket, megvolt közöttük a kémia, de a most komoly sebeket kapott Decsiék családi kötelékétől sem vonatkoztathatunk el.

Nem tudhatjuk, hogy Decsi András neheztel-e Szilágyira, amiért az nem állt ki az előterjesztése mellett, de hajlunk rá, hogy igen. Azt sem tudhatjuk, ha Szilágyi nyilvánosan kiáll mellette és Decsi Tamás mellett, akkor most milyen összeállításban lenne ott Párizsban a csapatunk. Az is örök rejtély marad, ha Szilágyi mellett Párizsban ott van az edzője, akkor meddig jut az egyéni versenyben, mennyit számított Decsi András hiánya, aki ebből a helyzetből nem jöhetett ki jól.

Azt mindenesetre ma megtudjuk, hogy kardcsapatunk mire megy a vezetőedzője nélkül.