Újabb éremesélyes búcsúzott

2 órája

Sporttörténelmet akart írni a magyar cselgáncsozó, de már az első mérkőzésén vereséget szenvedett

Történelmi tettre készült Tóth Krisztián, de már első mérkőzésén vereséget szenvedett szerdán a párizsi olimpia cselgáncstornáján. A tokiói olimpián 90 kilogrammban harmadik versenyző újbóli dobogós helyezése esetén az első magyar dzsúdós lehetett volna, akinek két ötkarikás érme van. Erre megvolt az esélye, hiszen áprilisban Európa-bajnoki ezüsttel bizonyította, hogy jó formában van.

MW

Tóth Krisztián (fehérben) a román Alex Cret ellen küzd

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

 Tóth Krisztián ugyanakkor elismerte, a román Alex Cret megérdemelten nyert ellene a 32 között:

Elég közel álltunk egymáshoz, mégis az ő fogása többször érvényesült, mint az enyém. Ez a sidóban is megmutatkozott. Megelőzött technikákkal, jogos volt a harmadik intés is, amivel elvesztettem a mérkőzést. Igazából még nem tudom, hol keressem a hibát, úgy érzem, nem voltam stresszes. Nagyon akartam azt, hogy történelmet írjak, hogy én legyek az első magyar cselgáncsozó, aki két olimpiai érmet nyer

– nyilatkozott Tóth Krisztián.

Hangsúlyozta, volt olyan időszaka a mérkőzésnek, amikor sikerült román ellenfele fölé kerekednie.

De ez nem volt elég sajnos. Visszajött az aranypontra, ami ráadásul az én pályám szokott lenni az esetek többségében, de most nem ez történt

– tette hozzá.

A hétfős magyar küldöttség talán legnagyobb éremesélyese így helyezetlenül zárt a francia fővárosban.

A cselgáncsozó Gercsák Szabina is kiesett 

A 70 kilogrammos Gercsák Szabina kikapott első mérkőzésén, így kiesett szerdán a párizsi olimpia cselgáncstornáján.

Az Atomerőmű SE 28 éves versenyzője első olimpiai mérkőzésére készült, és a 32 közott a kétszeres kontinensbajnok ausztrál Aoife Coughlan várt rá, akitől mindkét eddigi találkozójukon kikapott.

A harmadik összecsapáson az Eb-bronzérmes magyar nem találta a fogást riválisán, és két perc elteltével már két intésnél tartott. Így jutottak el a hosszabbításig, amelyből 13 másodperc telt el, amikor Coughlan egy hátsó gánccsal földre vitte Gercsákot, és nyert.

GERCSÁK Szabina
Gercsák Szabina az ausztrál Aoife Coughlan elleni mérkőzésen
Fotó: Kovács Tamás / Forrás: MTI

A magyar dzsúdós így helyezetlenül zárt.

„Nagyon nehéz mérkőzés volt, erre is számítottam, mert az ausztrál lánynak olyan a testalkata, ami nem túl kedvező számomra. Alacsonyan van a súlypontja, ilyen versenyzők ellen mindig nehéz egy olyan magas lánynak, küzdeni, mint én vagyok. Próbáltam azt a taktikát alkalmazni, amit az első összecsapásunkon, majdnem összejött” – nyilatkozott Gercsák Szabina.

Hozzátette, nem érezte magát a legjobb formában, de ez szerinte nem is kellett volna ahhoz, hogy nyerjen.

„Dobni kellett volna, mert neki az a taktikája, hogy folyamatosan megelőz. Ez most azon múlt, hogy ki kel fel jobban” – fogalmazott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!