felfoghatatlan

2017.12.07. 11:14

Húsz év fegyházra ítéltek egy nőt, aki megfojtotta újszülött kislányát

A karcagi nőt hasonló bűncselekmény miatt már korábban is elítélték. Első alkalommal 2000-ben ölte meg gyermekét, ezt követően 2014-ben fojtotta meg kisbabáját. A bíróságon nem mutatott megbánást.

A táblabíróság 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a 40 éves vádlottat.

Az ítélőtábla súlyosította a nőre első fokon kiszabott 13,5 év szabadságvesztést. Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró közölte, a vádlottal szemben, aki a legalapvetőbb emberi normákba ütköző bűncselekményt elkövette, két gyermekét is megölte és semmiféle bűntudatot nem tanúsított, indokolt a húszéves büntetés.

Az ítélőtábla elrendelte az eddig szabadlábon védekező vádlott azonnali őrizetbe vételét.

A nőnek, akit 2000-ben akkori újszülöttje megöléséért három és fél év börtönre ítéltek és 2004-ben feltételesen szabadult, 2009-ben és 2012-ben is fiúgyermeke született. A család ekkor még a vádlott szüleinek karcagi házában élt. A nő és élettársa – bár szerettek volna még egy gyereket – addig nem terveztek terhességet, amíg a nagyszülőkkel egy házban laktak.

Az ápolónő végzettségű vádlott 2013 első felében ismét teherbe esett, de orvoshoz nem ment el, terhesgondozáson sem vett részt, várandósságát a környezete előtt titkolta.

2014. január 7-én este fürdés közben megindult a szülés, és a nő egy életképes, egészséges lánygyermeknek adott életet. A szülés után azonban az újszülöttet nem látta el, hanem a fürdőszobában fojtogatta, majd a fejét ütötte mindaddig, amíg azt nem gondolta, hogy meghalt.

Ekkor az újszülöttet egy nejlontáskába rakta és egy függönnyel eltakart polc alá tette a konyha padlójára. A vádlott ezután rendet rakott a fürdőszobában, eltakarította a véres nyomokat, majd visszament a konyhába.

Élettársa meghallotta az újszülött nyöszörgő hangját, majd a nő édesanyjával mentőt hívtak. Az újszülöttet kórházba vitték, de másnap meghalt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában