Önkéntes vértanúság

2018.08.21. 15:58

A lengyelek a magyar mártírokról is megemlékeztek a prágai tavasz évfordulóján

Marek Kuchcinski lengyel házelnök kedden megemlékezett Csehszlovákiának a Varsói Szerződés csapatai által végrehajtott megszállása 50. évfordulójáról, és ennek kapcsán a tiltakozásul önmagukat felgyújtó magyar mártírok, Bauer Sándor és Moyses Márton emlékét is felidézte.

A Twitter közösségi honlapon közzétett bejegyzésében a lengyel szejm elnöke emlékeztetett, hogy Csehszlovákia 1968-as megszállása tragikus következményekkel járó tiltakozásokat váltott ki.

„A cseh Jan Palach és Jan Zajíc, a lengyel Ryszard Siwiec, valamint a magyar Bauer Sándor és Moyses Márton élő fáklyákként önmagukat lobbantották lángra”

- sorolta Kuchcinski azok neveit, akik önkéntes vértanúsággal reagáltak a prágai tavasz elfojtására.

A szejm irodája keddi közleményében külön kitért az 1968-as csehszlovákiai invázió ellen elsőként tiltakozó lengyel Ryszard Siwiec történetére. A második világháborús lengyel földalatti Honi Hadsereg volt katonája, ötgyermekes családapa 1968. szeptember 8-án gyújtotta fel magát egy varsói stadionban, az ott rendezett aratási ünnepségen, 100 ezer néző között.

A Kuchcinski által említett legendás cseh Jan Palach 1969. január 16-án gyújtotta fel magát a prágai Vencel téren. A 17 éves Bauer Sándor autószerelő tanuló Budapesten, a Nemzeti Múzeum előtt hajtott végre önégetést 1969. január 20-án. Az erdélyi mártír, Moyses Márton egy évvel később, 1970. február 13-án a brassói kommunista székház előtt, Palach példáját követve lobbantotta lángra magát.

A szejm kiadója egy monográfiát állít össze azokról, akik önégetéssel tiltakoztak a csehszlovákiai reformkommunizmus 1968-as eltiprása ellen. A kötetben 17 ilyen ember történetét ismertetik, többségük cseh. A volt szovjet blokk más országaiból Bauer, Moyses és Siwiec mártíromsága mellett egy észt férfi emlékét is felidézik.

A lengyel alsóház július 20-án fogadott el határozatot, amelyben tisztelgett az 1968-as csehszlovákiai bevonulás áldozatai, a kommunizmus üldözöttjei emléke előtt.

Lukasz Kaminski, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) volt igazgatója kedden a PAP hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélte: a csehek és a szlovákok többsége tudatában van annak, hogy a lengyel részvétellel is végrehajtott 1968-as megszállásról „nem a lengyel nemzet, hanem a lengyel kommunista vezetés, mindenekelőtt Moszkva döntött”.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában