végtisztesség

2019.05.13. 18:00

Nácik által meggyilkolt emberek szövetmintáit temették el Berlinben

Az áldozatok testét egykor orvosi kísérletekhez használták föl.

A szövetmintákat, amelyek többsége néhány milliméter nagyságú, 2016-ban találták meg Hermann Stieve, a Berlini Egyetem egykori anatómiaprofesszora hagyatékában, aki meggyilkolásuk után alig néhány órával kapta meg boncolásra a Berlin-Plötzensee börtönből a nácik ellen küzdő németek testét.

Az 1952-ben elhunyt Stieve kutatásaihoz főleg női áldozatok holttestét boncolta fel, akiknek a testét később elégették és hamvaikat többnyire tömegsírba temették.

A szövetmintákat kis fekete dobozokban találták meg Stieve örökösei, akik a berlini Charité kórháznak adományozták. A kórház a szövetmintákkal kapcsolatban megrendelt egy tanulmányt, amelyet Johannes Tuchel, a német ellenállás berlini emlékhelyének igazgatója készített el.

Tuchel a Bild am Sonntag című német lapnak elmondta: a kutatás rávilágított arra, hogy Stieve szisztematikusan segítséget nyújtott a náci igazságügyi minisztériumnak a nyomok eltüntetésében ezeknél a bűncselekményeknél. Stieve sofőrje a német ellenállók holttestét a börtönből hozta el. A sofőr egy fogóval az áldozatok aranytöméseit is eltávolította.

A náci orvos 184 boncolást végzett, ebből 174 női holttest volt, mivel a menstruációt kutatta. Stieve boncolta fel 13 nő testét is abból a 18-ból, akiket a nácik azért fejeztek le, mert a Vörös kápolna ellenállási csoport tagjai voltak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában