Járvány

2020.05.24. 12:45

Az összes korlátozást visszavonhatják Türingiában június elején

Az „állami kényszer” helyett a felelős állampolgári magatartásra kell építeni – mondta a Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak Bodo Ramelow miniszterelnök, kiemelve, hogy az eddigi szigorú korlátozások eredményesek voltak, és a szabályozást hozzá kell igazítani a megváltozott helyzethez.

Hozzátette, hogy a márciusban elrendelt járványlassító intézkedések alapját olyan becslések alkották, amelyek szerint a 60 ezret is elérheti az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) fertőzöttek száma. A legutóbbi adatok szerint viszont háromezernél is kevesebben fertőződtek meg a 2,1 milliós tartományban.

Türingia lehet az első a 16 német tartomány közül, ahol visszavonják az általános járványügyi korlátozásokat.

A következő kormányülés napirendjén szereplő terv szerint június 6-tól megszüntetik az egész tartományban mindenütt egyformán érvényes óvintézkedéseket, egyebek mellett a közterületi társas távolságtartásról és a maszkviselésről szóló szabályokat, és a fertőzésveszélytől, illetve a járványhelyzet alakulásától függően területileg és ágazatonként eltérő előírásokat vezetnek be.

Így például tovább folytatják az oktatási rendszer működésének helyreállítását, és bevezetik a dolgozók – tanárok, nevelők – rendszeres, ingyenes szűrését a SARS-CoV-2-re.

Bevezetik azt is, hogy járási szinten vissza kell állítani a járványlassító korlátozásokat, ha 35 fölé emelkedik az előző hét napon regisztrált fertőzöttek százezer lakosra vetített száma.

Ez jóval szigorúbb szabály lenne a szövetségi kormány és a tartományi kormányok közösen kialakított védekezési alapelveihez képest, amely szerint heti 50 új eset után kell korlátozásokat bevezetni a járásokban és városokban.

A járványhelyzet nem csak Türingiában javul. A Robert Koch országos közegészségügyi intézethez (RKI) szombatról vasárnapra 431 új fertőzésről érkezett jelentés a járási és városi egészségügyi hivataloktól. Minden második tartományban 10-nél kevesebb ember szervezetében mutatták a SARS-CoV-2-t.

Az új esetekkel együtt a járvány kezdete óta 178 281 fertőzést mutattak ki Németországban.

A gyógyultnak minősülő, vagyis a fertőzésen már átesett igazolt fertőzöttek becsült száma 500-zal, 160 300-ra emelkedett.

A vírus okozta betegségben (Covid-19) 8247 regisztrált fertőzött halt meg, ez 31-gyel több az egy nappal korábbinál.

Mindennek alapján az úgynevezett aktív esetek, vagyis a vírussal még küzdő regisztrált fertőzöttek becsült száma 10 ezer alá süllyedt a 83 milliós országban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában