rakétaháború

2021.05.20. 13:25

Rövid nyugalom után ismét kiújultak a rakétatámadások Izrael ellen

Nyolc és fél órás nyugalom után ismét kiújultak a rakétatámadások Izrael ellen – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet csütörtökön.

Este héttől csütörtök reggel 7-ig mintegy 70 rakétát lőttek ki Izraelre a Gázai övezetből, ami az előző napokhoz képest jelentős csökkenést mutat, miközben az izraeli hadsereg is kevésbé intenzíven támadta az előző éjszakákhoz képest elsősorban a „Gázai metrót”, a Hamász alagúthálózatát.

Egyiptomi közvetítéssel tűzszüneti tárgyalások folynak, melyekről az Al-Ahbar című libanoni újság azt jelentette, hogy

Izrael közeledik a nyugalom helyreállításához,

s ezen cél elérésében döntő jelentőségűek a közeljövő történései. A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász a lap szerint ragaszkodik ahhoz, hogy elfogadják a Jeruzsálemmel és a Gázai övezetben folytatott támadásokkal kapcsolatos feltételeit, ellenkező esetben a szervezet képes folytatni a támadásokat, s jelentős és fájdalmas csapásokat mérhet Izraelre.

A Maárív című izraeli újság hírportálja a jobboldali Likud párt meg nem nevezett forrásaira hivatkozva csütörtökön azt írta, hogy a tíznapos gázai harcok után a Likudban olyan hangokat lehet hallani, amelyek kétségbe vonják a párt elnökének, Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek a politikai irányát.

– Netanjahu a gázai hadművelettel arra játszik, hogy időt húzzon, amíg a Van Jövő (Jes Atíd) párt elnökénél, Jaír Lapidnál van a kormányalakítási megbízás, anélkül, hogy valódi terve lenne – mondta a lapnak a Likud párt egyik vezető politikai tanácsadója.

– Netanjahu az ötödik választások felé siet, és túszul ejti az országot. Naftali Bennetnek, a jobboldali Jobbra (Jamina) párt elnökének az összeomlása (kivonulása az ellenzéki kormányról folytatott tárgyalásokról) lendületet adott számára, de a Likudon belüli támogatása gyengül – vélekedett a meg nem nevezett forrás a Maárívnak.

A lap szerint a jobboldali tömb más tényezői is úgy vélik, hogy Netanjahu újabb választásokra törekszik, amelyekben szerinte jobb helyzetbe kerül a Hamásszal lezajlott konfrontációt követően.

– Arra épít, hogy a Jobbra pártot felszámolta – közölték a Likud párt illetékesei a lappal.

– Téved, aki azt gondolja, hogy a jobboldal elfordul Netanjahutól. A miniszterelnököt szilárdan támogatják a jobboldali blokkban

– idéz egy másik forrást a Maárív.

Jaír Lapidnak még csaknem két hete maradt a hadműveletek idején szünetelő koalíciós tárgyalásokra, miután május 5-én Reuven Rivlin államfőtől 28 napot kapott a kormányalakításra, miután Benjámin Netanjahunak nem sikerült kormányt alakítania.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában