Rakétaháború

2022.04.19. 08:48

Izrael megtorló légicsapásokat hajtott végre a Gázai övezetben

Izrael megtorló légicsapásokat hajtott végre a Hamász iszlamista szervezet gázai állásai ellen, válaszul az övezetből indított rakétatámadásokra – jelentette be kedden az izraeli hadsereg egyik szóvivője.

A tájékoztatás szerint Izrael minden, Gázából indított rakéta fellövéséért az övezetet 2007 óta irányítása alatt tartó Hamászt teszi felelőssé.

A hadsereg közleménye szerint a válaszcsapás egy gázai fegyvergyártó létesítményt ért, az övezet déli részén lévő Hán Júnisz mellett.

Palesztin források egyelőre nem jeleztek áldozatokat.

A hétfő éjszaka Gázából Izrael déli térsége felé indított rakétákat az izraeli légelhárító rendszer megsemmisítette, áldozatok nincsenek.

Az elmúlt hetekben jelentősen megnőtt a feszültség Izrael és a palesztinok között Ciszjordániában is, mert négy, különböző izraeli városokban végrehajtott terrortámadásban 14 ember vesztette életét. Az izraeli hadsereg fokozta ciszjordániai tevékenységét, a katonák őrizetbe vették különböző terrorszervezetek számos tagját, hogy ezzel megkíséreljék megfékezni az erőszakhullámot.

Pénteken összecsapások törtek ki az Al-Aksza mecsetnél Jeruzsálemben a palesztinok és az izraeli biztonsági erők között. A Hamászt vezető Iszmaíl Hanije az Al-Aksza védelmére szólította fel a palesztinokat, szervezete pedig elítélte Izraelt, és az izraeli katonák barbár agressziójának nevezte a történteket, amiért Izrael viseli a felelősséget.

Borítókép: Rakétamakett, mint köztéri szobor a Gázai övezetben 2022. április 18-án / AFP / Mohammed  Abed

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában