Bírságot róttak ki

2022.05.20. 13:15

Újabb szabálytalanságokra derült fény a Lánchíd felújítása körül

Címkék#lánchíd

Újabb szabálytalanságokra derült fény a Lánchíd felújítása körül, amelyben a BKK Zrt. és az A-Híd Építő Zrt. is érintett – közölte honlapján a Közbeszerzési Hatóság. A tájékoztatás szerint 

a Közbeszerzési Döntőbizottság megállapította, a Lánchíd felújításáról szóló közbeszerzési szerződés teljesítésével kapcsolatban az A-Híd Építő Zrt. mint nyertes ajánlattevő a 19 alvállalkozójából 12 főt késedelmesen, tehát nem az alvállalkozói tevékenység megkezdését megelőzően, hanem azt követően jelentett be az ajánlatkérő BKK Zrt.-nek. Ezzel összefüggésben pedig az is megállapítást nyert, hogy a BKK Zrt. nem tett eleget az alvállalkozói bejelentések ellenőrzési kötelezettségének.

A közbeszerzési törvény azonban világosan fogalmaz: az átláthatóság végett a nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles előzetesen az ajánlatkérőnek valamennyi alvállalkozót bejelenteni.

 Így ellenőrizhető ugyanis, hogy fennállnak-e kizáró okok az alvállalkozókkal szemben, illetve, hogy megfelelően érvényesül-e a közpénzzel való felelős gazdálkodás elve.

A BKK Zrt.-nek pedig az ide vonatkozó kormányrendelet értelmében  kötelessége lett volna ellenőrizni, hogy megtörtént-e az alvállalkozók bejelentése, ám ezt elmulasztotta – annak ellenére, hogy napi szintű helyszíni ellenőrzéseket folytatott, betekinthetett az építési naplóba, és rendelkezett az alvállalkozói számlákkal is – hangsúlyozta a Közbeszerzési Hatóság.

A  szabálytalanságok miatt – a közbeszerzés 20 milliárd forintot meghaladó becsült értékére, valamint a jogsértésekkel érintett 425 millió forintos összegre tekintettel – a Döntőbizottság mind a BKK Zrt.-vel, mind az A-Híd Építő Zrt.-vel szemben 15 millió forint bírságot szabott ki.

Borítókép: munkások dolgoznak a felújítás alatt lévő Széchenyi lánchídon (MTVA/Bizományosi: Balaton József)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában