Félretájékoztatás

2023.09.25. 13:24

Tucker Carlson: Az amerikai kormány megtiltotta, hogy interjút készítsek Putyinnal

„Megpróbáltam interjút készíteni Vlagyimir Putyinnal, de az amerikai kormány megállított ebben. Senki sem védett meg, senki sem mondta azt, hogy: lehet, hogy nem kedvelem ezt a fickót, de mégis csak joga van interjút készíteni bárkivel, és nekünk is jogunk van meghallgatni azt, amit Putyin mondana” – fogalmazott a Weltwoche svájci lapnak Tucker Carlson.

MW

Tucker Carlson amerikai televíziós személyiség és konzervatív kommentátor beszél a Turning Point Action konzervatív szervezet konferenciáján a floridai West Palm Beachben 2023. július 15-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Cristobal Herrera Ulashkevich

Tucker Carlson szerint az amerikai újságírók félnek olyasmit mondani, ami sérti a kormányt, vagy a legnagyobb cégeket irányító embereket. 

Pedig pont azért vannak, hogy a hatalmon lévőket felelősségre vonják. Ehelyett pontosan az ellenkezőjét teszik. Az ő parancsukat teljesítik

– hangsúlyozza a Fox News korábbi műsorvezetője.

Az ukrajnai háborúról elmondta, hogy az egy potenciális nukleáris konfliktus a szuperhatalmak között. 

Nem kellene mindent tudnunk róla?

– kérdezi Carlson.

„Putyin szavait tilos bemutatni. Hogy miért? Azt nem tudom, nem szavaztunk erről, de befizetem az adót és betartom a törvényeket. Amerikai állampolgár vagyok. Sokkal hűségesebb amerikai vagyok, mint mondjuk Joe Biden vagy Kamala Harris, aki nem is ebben az országban nőtt fel”

– utalt arra, hogy az amerikai alelnök Kanadában nőtt fel. 

Mégis ők mondják meg nekem, hogy milyen jó hazafinak lenni? Ez egy vicc

 – nyomatékosított Tucker Carlson. 

Az amerikai Fox News hírcsatorna korábbi műsorvezetője jelenleg az X-en (korábban Twitteren) oszt meg interjúkat politikusokkal milliós nézettségeket elérve, köztük Donald Trump korábbi republikánus elnökkel, vagy éppen Orbán Viktorral magyar miniszterelnökkel.

Carlson elmondta azt is, mennyire élvezi, hogy utazgathat és különböző országok vezetőivel készíthet interjút. A portál a Fox News-nál eltöltött idejéről és távozásáról is kérdezte. 

A véleményvezér válaszul sajnálatának adott hangot amiatt, hogy az amerikai médiában mára jobban félnek attól, hogy beperlik, megalázzák és kirúgják őket, mintsem attól, hogy pontosak legyenek.

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el. 

Reagált a Kreml egy Putyin-interjúra

„Most az amerikai állampolgárokat russzofób propagandával sújtják, de egyszer eljön a pillanat, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök interjút ad a nyugati közönségnek” – idézte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivőt a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség. Peszkovot azután kérdezték meg, hogy Tucker Carlson, amerikai véleményvezér állítása szerint „az amerikai kormány megtiltotta neki, hogy interjút készítsen az orosz elnökkel”.

„Minden bizonnyal eljön a pillanat, amikor alkalom nyílik egy ilyen interjúra, ám most, amikor a közvéleményt megrészegíti az oroszgyűlölet propagandája nem valószínű, hogy bárki is képes lenne azt megvalósítani, és józanul értékelni az orosz elnök helyzetét, vagy éppen jövőképét” – fűzte hozzá azon újságírói felvetésre, hogy Putyin „készen áll -e interjút adni Carlsonnak”.

Ám arra a kérdésre, hogy Tucker Carlson lehetőséget kap-e majd kérdései feltevésére csak sejtelmesen annyit mondott: „azt majd meglátjuk” – írja a Magyar Nemzet

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában